2011. április 25., hétfő

Sándor László: Három ország polgára voltam - Jelenlegi ára: 2 435 Ft

BookHouse könyvdiszkont: Az ezer könyv házaTisztelt Érdeklődő! A BookHouse Könyvdiszkont Csapata üdvözli Önt! Kérjük, csak a terméklapon olvasható szállítási feltételek elfogadása esetén licitáljon a termékre! Három ország polgára voltamA könyv listaára: 2800 Ft. Leírás:
Ez a könyv nem arról az egyszeri parasztemberről szól, aki egész életében ki sem mozdult a szülőfalujából, mégis három országban lakott, mert a falu hol ebbe, hol abba az országba tartozott. Ellenkezőleg, Sándor László élete igen mozgalmasan telt. Már az is érdekessé tette ezt az életet, hogy végig élte a huszadik századot. Élete első részében a Csehszlovák Köztársaságban lakott és tevékenykedett, majd a második világháború után Kárpát-Ukrajnába került. Sok mindennel foglalkozott, volt folyóirat-szerkesztő, képtárigazgató, munkanélküli. 1961-ben - nem kis nehézségek árán áttelepült Magyarországra. Itt sem teltek munka nélkül a napjai. Először a Gondolat Kiadónál volt szerkesztő, majd a Kiadói Főigazgatóságon dolgozott, később ő lett az Állami Gorkij Könyvtár igazgatója. Egész élete komoly aktivitásban telt. ISBN: 978-80-7089-476-7A termék eladó új, olvasatlan állapotban. Kínálatunkban több mint tízezer új és használt könyv szerepel, melyeket raktárról tudunk szállítani. A gyerekkönyvektől kezdve a szépirodalmon át a bestseller kiadványokig rengeteg könyv címből választhat.
Nézze meg őket most: BookHouse Könyvdiszkont könyvekSzállítási feltételek: Személyes átvételre kizárólag a budapesti üzletünkben van lehetőség (az Örs vezér tértől 1 percre), hétfőtől péntekig 9. 30 és 17. 30 óra között, valamint szombaton 9. 30 és 13. 30 óra között. Házhoz szállítás futárszolgálattal, előre fizetéssel vagy utánvéttel lehetséges. A szállítási költség Magyarországon előre utalással 730 Ft., utánvéttel 995 Ft., de 10. 000 Ft. feletti vásárlás esetén a szállítás díjtalan. A leütést követő 1-2 munkanapon belül kerül a könyv a raktárból az üzletbe, így aznapi átvétel nem lehetséges. A leütést követő 7 napon belül, kérjük, e-mailen jelentkezzen a könyvért, és adja meg, milyen módon (személyes vagy házhozszállítás) szeretné átvenni a könyvet. Kínálatunkban kizárólag raktárkészleten lévő könyvek találhatók, azonban a beszerzések és eladások függvényében a készletünk folyamatosan változik, ezért sajnos előfordulhat, hogy a megrendelt könyv közben elfogyott.
Ajánlatunk a készlet erejéig érvényes. Készlethiány esetén, a megrendelést előfoglalásba tesszük és tájékoztatjuk Önt a várható szállítási időpontról. A gyors és pontos kommunikáció miatt kérjük, hogy lehetőség szerint e-mailben tartsa velünk a kapcsolatot! Kérjük csak a fentiek tudatában licitáljon a termékre! Köszönjük, hogy megtisztel bennünket bizalmával!
a BookHouse Könyvdiszkont Csapata


Jelenlegi ára: 2 435 Ft

Az aukció vége: 2011-04-28 04:25
. Sándor László: Három ország polgára voltam - Jelenlegi ára: 2 435 Ft