2011. június 30., csütörtök

Feynman, Richard Phillips: A dolgok értelme - Jelenlegi ára: 1 690 Ft

BookHouse könyvdiszkont: Az ezer könyv házaTisztelt Érdeklődő! A BookHouse Könyvdiszkont Csapata üdvözli Önt! Kérjük, csak a terméklapon olvasható szállítási feltételek elfogadása esetén licitáljon a termékre! A dolgok értelmeA könyv listaára: 1990 Ft. Leírás:
A Nobel-díjas fizikus, a világhírű tudós egy 1963-ban tartott előadássorozatának anyagát adja közre a karcsú kötet. A szerző - bevallottan - nem saját szakja (kvantumdinamikai problémák megoldásáért kapta a Nobel-dí jat) területén mozgott ezekben az előadásokban. Lényegében a tudomány (elsősorban a természettudomány és technikai tudományok), a filozófia és a vallás kapcsolódásainak, egymásra vonatkoztathatóságainak kérdésköre foglalkoztatta, az, hogy milyen - kölcsönös összefüggések, tudományos, filozófiai és vallási elképzelések, ismeretek és koncepciók határozzák meg a huszadik századi ember világképét. Mi sem áll távolabb a szerzőtől, minthogy mindenáron a tudomány primátusát hirdesse. Úgy véli - jóllehet maga ateista -, hogy nemcsak érthető, de jogos szerepe, feladatköre van az istenhitnek, a vallásnak is, ám ezek a konceptuális (fogalmi) paradigmák sajátos kapcsolatban állnak az alapvetően empirista tudományos kutatásokkal és kutatási eredményekkel. E kapcsolat lényege nem a világnézet ellentmondástalanságában, hanem éppen a különböző - mentális - struktúrák és igények sokoldalú kielégítésében, a megválaszolhatatlan kérdésekre adott, mindenkor megkérdőjelezhető válaszokban áll. A tudomány és a vallás közt mintegy közvetítőnek tartja Feynman a filozófiát, amelynek nem legújabbkori, alapvetően ismeretelméleti, tudományfilozófiai aspektusai foglalkoztatják, hanem régebbi, a metafizikai kérdéseket középpontba állító rendszerei. A kis kötet csupa kérdőjel és ellentmondás - csupa felszólítás arra, hogy ki-ki használja a saját fejét és eszét, maga gondolja végig az előadásokban megpendített problémákat. Igen mély gondolatai ellenére a kötet szövege szinte mindenki számára érthető és követhető - a mű széles kőrben, kivált fiatalok körében érdemes az ajánlásra. ISBN: 963-7803-88-2A termék eladó új, olvasatlan állapotban. Kínálatunkban több mint tízezer új és használt könyv szerepel, melyeket raktárról tudunk szállítani. A gyerekkönyvektől kezdve a szépirodalmon át a bestseller kiadványokig rengeteg könyv címből választhat.
Nézze meg őket most: BookHouse Könyvdiszkont könyvekSzállítási feltételek: Személyes átvételre kizárólag a budapesti üzletünkben van lehetőség (az Örs vezér tértől 1 percre), hétfőtől péntekig 9. 30 és 17. 30 óra között, valamint szombaton 9. 30 és 13. 30 óra között. Házhoz szállítás futárszolgálattal, előre fizetéssel vagy utánvéttel lehetséges. A szállítási költség Magyarországon előre utalással 730 Ft., utánvéttel 995 Ft., de 10. 000 Ft. feletti vásárlás esetén a szállítás díjtalan. A leütést követő 1-2 munkanapon belül kerül a könyv a raktárból az üzletbe, így aznapi átvétel nem lehetséges. A leütést követő 7 napon belül, kérjük, e-mailen jelentkezzen a könyvért, és adja meg, milyen módon (személyes vagy házhozszállítás) szeretné átvenni a könyvet. Kínálatunkban kizárólag raktárkészleten lévő könyvek találhatók, azonban a beszerzések és eladások függvényében a készletünk folyamatosan változik, ezért sajnos előfordulhat, hogy a megrendelt könyv közben elfogyott.
Ajánlatunk a készlet erejéig érvényes. Készlethiány esetén, a megrendelést előfoglalásba tesszük és tájékoztatjuk Önt a várható szállítási időpontról. A gyors és pontos kommunikáció miatt kérjük, hogy lehetőség szerint e-mailben tartsa velünk a kapcsolatot! Kérjük csak a fentiek tudatában licitáljon a termékre! Köszönjük, hogy megtisztel bennünket bizalmával!
a BookHouse Könyvdiszkont Csapata


Jelenlegi ára: 1 690 Ft

Az aukció vége: 2011-07-05 15:44
. Feynman, Richard Phillips: A dolgok értelme - Jelenlegi ára: 1 690 Ft

!Új, Graf von Monte Wehro Commander karóra 1FT! - Jelenlegi ára: 1 Ft

Új, eredeti Graf von Monte Wehro Great Commander Weiss férfi
karóra, a drágakövek városából a németországi Idar-Obersteinből.
Az aukció 1FT-ról, minimálár nélkül indult, a legmagasabb licitet tevő felhasználó nyeri! Ha nincsen ideje figyelni az aukciót, adja meg "Az Ön ajánlata (Automatikus licit max)" mezőben "levédett ajánlatként" azt a maximum összeget, amelyet hajlandó adni a termékért.
Listaára:  1179 Euro
Méretei: átmérő 43 mm KN, súlya 178 gramm
masszív, nagyrészt kézzel készített darab
Szerkezet: automata 5938
Rozsdamentes nemesacél tok és szíj (Allergiamentes)
Biztonsági csat
Karcálló Hardlex kristályüveg
Nyitott szerkezet
5 ATM vízállóság
Felhívom a figyelmet az üzenőfal meglétére, használatára, kérném, hogy mindig alaposan olvassa el a hirdetési szöveget, nézze meg a képeket, a termék paramétereit és nagyon fontos:
ha vannak kérdései, kérném tegye fel még az aukció lejárta előtt és mindezek alapján döntsön, licitáljon!!!
FIZETÉSI, SZÁLLÍTÁSI ÉS GARANCIÁLIS FELTÉTELEK:
FIZETÉSI LEHETŐSÉGEK:
1. Banki átutalás
2. Banki befizetés közvetlenül számlára (csak bemegy az Önhöz közel eső OTP Bankba és a pénztárnál  befizeti a vásárlás után megkapott számlaszámra a postaköltséggel növelt összeget)
3. Utánvét: kérném vásárlás után a pontos nevet és címet megküldeni, ahová küldhetjük a megnyert terméket
4. Több termék vásárlása esetén személyes átvétel is lehetséges
SZÁLLÍTÁSI FELTÉTELEK:
1. A termék a pénz beérkezését követő /utánvét választása esetén a szállítási cím beérkezését követő/ 24 órán belül postára kerül elsőbbségi, ajánlott küldeményként, bélelt borítékban.
Szállítási idő ideális esetben vásárlástól számított 2. nap
A termék tartozékát képezi az erdeti díszdoboz, benne a lepecsételt garanciakártyával.
2. A termék szállítási költsége minden esetben a vevőt terheli.
GARANCIÁLIS FELTÉTELEK:
Minden termékünkre 1 év teljeskörű garanciát vállalunk.
A gyakorlatban ez annyit jelent: ha hibát észlel, kérném jelezze felénk, amint visszaérkezik hozzánk a termék bevizsgáljuk. Ha a termék csak kisebb javításra szorul, akkor garancia keretében saját költségünkre szervizeljük, egyéb esetekben visszaküldjük Németországba a gyártónak, aki kicseréli és kb. 2 héten belül érkezik Magyarországra.
Örömteli liciteket kívánunk!


Jelenlegi ára: 1 Ft

Az aukció vége: 2011-07-01 15:30
. !Új, Graf von Monte Wehro Commander karóra 1FT! - Jelenlegi ára: 1 Ft

Tok, Marhabőr tok, LG F2400 - Jelenlegi ára: 572 Ft

Gyári és után gyártott mobiltelefon tartozékok, kiegészítők, szervizalkatrészek nagy választékban.


Jelenlegi ára: 572 Ft

Az aukció vége: 2011-07-07 14:15
. Tok, Marhabőr tok, LG F2400 - Jelenlegi ára: 572 Ft

Németh László: Galilei. II. József - Jelenlegi ára: 465 Ft

BookHouse könyvdiszkont: Az ezer könyv házaTisztelt Érdeklődő! A BookHouse Könyvdiszkont Csapata üdvözli Önt! Kérjük, csak a terméklapon olvasható szállítási feltételek elfogadása esetén licitáljon a termékre! Galilei. II. JózsefA könyv listaára: 550 Ft. Leírás:
Németh László (1901-1975)
drámáiban az igazságtevő hőst állítja szembe korának kicsinységeivel.
Galilei és II. József, ez a két, térben és időben egymástól olyan távol álló történelmi alak egyek abban is, hogy nem csupán a Sors kelepcéjébe esett emberek, hanem életük végén járó halálraítéltek, akiket a külső igazságtalansággal folytatott küzdelem kevésbé visel meg, mint az állandó vívódás, amely lelkükben folyik.
A jegyzeteket készítette és az utószót írta: Ruttkay Zsófia. ISBN: 963-07-6862-3A termék eladó új, olvasatlan állapotban. Kínálatunkban több mint tízezer új és használt könyv szerepel, melyeket raktárról tudunk szállítani. A gyerekkönyvektől kezdve a szépirodalmon át a bestseller kiadványokig rengeteg könyv címből választhat.
Nézze meg őket most: BookHouse Könyvdiszkont könyvekSzállítási feltételek: Személyes átvételre kizárólag a budapesti üzletünkben van lehetőség (az Örs vezér tértől 1 percre), hétfőtől péntekig 9. 30 és 17. 30 óra között, valamint szombaton 9. 30 és 13. 30 óra között. Házhoz szállítás futárszolgálattal, előre fizetéssel vagy utánvéttel lehetséges. A szállítási költség Magyarországon előre utalással 730 Ft., utánvéttel 995 Ft., de 10. 000 Ft. feletti vásárlás esetén a szállítás díjtalan. A leütést követő 1-2 munkanapon belül kerül a könyv a raktárból az üzletbe, így aznapi átvétel nem lehetséges. A leütést követő 7 napon belül, kérjük, e-mailen jelentkezzen a könyvért, és adja meg, milyen módon (személyes vagy házhozszállítás) szeretné átvenni a könyvet. Kínálatunkban kizárólag raktárkészleten lévő könyvek találhatók, azonban a beszerzések és eladások függvényében a készletünk folyamatosan változik, ezért sajnos előfordulhat, hogy a megrendelt könyv közben elfogyott.
Ajánlatunk a készlet erejéig érvényes. Készlethiány esetén, a megrendelést előfoglalásba tesszük és tájékoztatjuk Önt a várható szállítási időpontról. A gyors és pontos kommunikáció miatt kérjük, hogy lehetőség szerint e-mailben tartsa velünk a kapcsolatot! Kérjük csak a fentiek tudatában licitáljon a termékre! Köszönjük, hogy megtisztel bennünket bizalmával!
a BookHouse Könyvdiszkont Csapata


Jelenlegi ára: 465 Ft

Az aukció vége: 2011-07-05 13:56
. Németh László: Galilei. II. József - Jelenlegi ára: 465 Ft

Libera, Alain de: A középkorban gondolkodni - Jelenlegi ára: 2 870 Ft

BookHouse könyvdiszkont: Az ezer könyv házaTisztelt Érdeklődő! A BookHouse Könyvdiszkont Csapata üdvözli Önt! Kérjük, csak a terméklapon olvasható szállítási feltételek elfogadása esetén licitáljon a termékre! A középkorban gondolkodniA könyv listaára: 3500 Ft. Leírás:
A kiváló francia filozófiatörténész esszéje új nézőpontból tárja fel az értelmiség és általában a nyugati gondolkodás eredettörténetét. Fél évszázaddal ezelőtt a történész Jacques Le Goff korszakos tanulmánya (Az értelmiség a középkorban 200101042) mutatta be, hogyan született meg az értelmiségi, mint sajátos társadalmi réteg a középkori egyetemeken. Libera elődje nyomában járva, de a kérdésfeltevést radikálisan újragondolva, nem szociológiai, hanem filozófiai problémaként kezeli az értelmiség születését és a döntő momentumnak a gondolkodás elvilágiasodását, vagyis az egyetem berkei közüli kiszabadulását és a latin helyett a népnyelveken való megszólalását tekinti. Így lesznek elbeszélése főhősei az egyetemi képzettséggel bíró, de a gondolkodás művészetére laikusokat tanító Eckhardt mester és az intellektuális élet boldogságát hirdető Dante. A kötet a hagyományos középkorszemlélet és a filozófiatörténet számos bevett tézisét és közvélekedését megingatva mutatja be, hogy az arab - és a rajta keresztül érkező görög - filozófia milyen szerepet játszott ebben a folyamatban. Összességében Libera nem kevesebbet állít, minthogy a konkrét filozófia szövegeken túl, a filozófus ideálja, maga az európai gondolkodás is az arab örökség része, egy kulturális importálás eredménye. A jegyzetekkel kísért, glosszáriummal záródó, némi filozófiatörténeti ismereteket előfeltételező kötet eredeti és gondolatébresztő olvasmány az értelmiség - egykori ás mostani - önképéről és hivatásáról, valamint az arab és a nyugati civilizáció összetett kapcsolattörténetéről. ISBN: 978-963-236-149-9A termék eladó új, olvasatlan állapotban. Kínálatunkban több mint tízezer új és használt könyv szerepel, melyeket raktárról tudunk szállítani. A gyerekkönyvektől kezdve a szépirodalmon át a bestseller kiadványokig rengeteg könyv címből választhat.
Nézze meg őket most: BookHouse Könyvdiszkont könyvekSzállítási feltételek: Személyes átvételre kizárólag a budapesti üzletünkben van lehetőség (az Örs vezér tértől 1 percre), hétfőtől péntekig 9. 30 és 17. 30 óra között, valamint szombaton 9. 30 és 13. 30 óra között. Házhoz szállítás futárszolgálattal, előre fizetéssel vagy utánvéttel lehetséges. A szállítási költség Magyarországon előre utalással 730 Ft., utánvéttel 995 Ft., de 10. 000 Ft. feletti vásárlás esetén a szállítás díjtalan. A leütést követő 1-2 munkanapon belül kerül a könyv a raktárból az üzletbe, így aznapi átvétel nem lehetséges. A leütést követő 7 napon belül, kérjük, e-mailen jelentkezzen a könyvért, és adja meg, milyen módon (személyes vagy házhozszállítás) szeretné átvenni a könyvet. Kínálatunkban kizárólag raktárkészleten lévő könyvek találhatók, azonban a beszerzések és eladások függvényében a készletünk folyamatosan változik, ezért sajnos előfordulhat, hogy a megrendelt könyv közben elfogyott.
Ajánlatunk a készlet erejéig érvényes. Készlethiány esetén, a megrendelést előfoglalásba tesszük és tájékoztatjuk Önt a várható szállítási időpontról. A gyors és pontos kommunikáció miatt kérjük, hogy lehetőség szerint e-mailben tartsa velünk a kapcsolatot! Kérjük csak a fentiek tudatában licitáljon a termékre! Köszönjük, hogy megtisztel bennünket bizalmával!
a BookHouse Könyvdiszkont Csapata


Jelenlegi ára: 2 870 Ft

Az aukció vége: 2011-07-05 13:20
. Libera, Alain de: A középkorban gondolkodni - Jelenlegi ára: 2 870 Ft

Akkutöltő, DU07/DU14/DU21/VBD07 Panasonic 037 - Jelenlegi ára: 4 609 Ft

Gyári és után gyártott mobiltelefon tartozékok, kiegészítők, szervizalkatrészek nagy választékban.


Jelenlegi ára: 4 609 Ft

Az aukció vége: 2011-07-07 12:57
. Akkutöltő, DU07/DU14/DU21/VBD07 Panasonic 037 - Jelenlegi ára: 4 609 Ft

Bicajra szerelhető rendőrsziréna mikrofonnal - Jelenlegi ára: 1 Ft


Termékeink között külföldi játékbolt csomagolássérült, visszáru és készleten maradt játékait találod.
Minden játékot kipróbálunk feltöltés előtt, és a hibákat a lehető legpontosabban jelezzük. Így a csomagolás minden esetben bontott.
Az aukció tárgya egy bicajra szerelhető rendőrsziréna.
Egyszerűen a kormányra szerelhető, két módban működik.
Egyik módban az övre is rögzíthető mikrofonként funkcionál, másikban szirénaként, itt 3 féle hang közül lehet választani, és a gombot nyomva szólal meg.
Tökéletesen működik, csak a kormányra szereléshez szükséges felfogató hiányzik róla, de szerintem ez könnyen orvosolható.
Doboza nincs.
1db 9V-os elemmel megy, ami nem tartozéka.
Az 1. kép illusztráció, a többi kép a termékről készült.
Nézd meg itt a többi aukciónkat és spórolj a postaköltségen!
Személyes átvétel Komlón lehetséges!
Ide kattintva minden nap értesítést kapsz a friss aukcióinkról.
>A termékekre kipróbálási, megtekintési garanciát vállalunk, ami a feladástól számított 3 nap. Hetek, hónapok múlva reklamációt nem áll módunkban elfogadni.



Jelenlegi ára: 1 Ft

Az aukció vége: 2011-07-04 21:20
. Bicajra szerelhető rendőrsziréna mikrofonnal - Jelenlegi ára: 1 Ft

Ed Hardy - Jelenlegi ára: 2 490 Ft


Eladó Ed Hardy napszemüveg!
Utánvéttel NEM postázok!
Szárak távolság: 13cm
Szár magasság: 5cm
Szárhossz: 12, 5cm



Jelenlegi ára: 2 490 Ft

Az aukció vége: 2011-07-03 21:00
. Ed Hardy - Jelenlegi ára: 2 490 Ft

KOPPENHÁGA - MARCO POLO (ÚJ) - Jelenlegi ára: 1 992 Ft


Kedves Érdeklődő!
Üdvözli Önt a Fókusz Könyváruház csapata. Áruházunk 40 éve széles könyvválasztékkal áll a vevők rendelkezésére.
Kedvező személyes átvételi lehetőség Budapest szívében, az Astoria és a Blaha Lujza tér között található boltunkban.
Futárszolgálatunk 790 Ft-ért az ország minden pontjára kiszállítja megrendelését.
A SZÁLLÍTÁS A 10. 000 FT-OT MEGHALADÓ RENDELÉSEK ESETÉBEN INGYENES!
Minden könyvünk új, kiváló állapotú, azonban a folyamatosan változó készlet miatt előfordulhat, hogy a megrendelt könyv elfogyott áruházunk készletéből.
LEÍRÁS
236381
KOPPENHÁGA - MARCO POLO (ÚJ)
"Koppenhága kicsinynek számít Európa többi fővárosához képest. Két jelképével, az álmodozó Kis hableánnyal és a gigantikus méretű, új Operaházzal a dán főváros egyszerre mesés és modern.
Szállítási és átvételi lehetőségek:
Személyes átvételi lehetőség Budapest szívében, az Astoria és a Blaha Lujza tér között található boltunkban.
Nyitva tartás:
Hétköznap 9: 30-20: 00
Szombaton 10: 00-17: 00
A leütést követően munkatársaink 1-2 munkanapon belül felveszik Önnel a kapcsolatot a kiszállítás vagy az átvétel időpontját illetően.
Futárszolgálatunk 790 Ft-ért az ország minden pontjára kiszállítja megrendelését.
Köszönjük, hogy minket választott, reméljük, hogy a jövőben is megelégedésére szolgálunk.
Üdvözlettel:
A Fókusz Könyváruház csapata



Jelenlegi ára: 1 992 Ft

Az aukció vége: 2011-07-06 20:30
. KOPPENHÁGA - MARCO POLO (ÚJ) - Jelenlegi ára: 1 992 Ft

Bonanza Banzai - The Compilation - Jelenlegi ára: 4 500 Ft

Kereskedelmi forgalomban rég nem kapható, első kiadású, újszerű karc mentes állapotban, gyűjteményből eladó.


Jelenlegi ára: 4 500 Ft

Az aukció vége: 2011-07-10 19:44
. Bonanza Banzai - The Compilation - Jelenlegi ára: 4 500 Ft

Szép emelt hidas pobeda - Jelenlegi ára: 1 Ft

Jó állapotú emelt hidas pobeda, fekete szinű számlappal
Új szij, szépen pontosan jár.


Jelenlegi ára: 1 Ft

Az aukció vége: 2011-07-03 19:31
. Szép emelt hidas pobeda - Jelenlegi ára: 1 Ft

Rácz Pista: Gatyamesék - Jelenlegi ára: 1 475 Ft

BookHouse könyvdiszkont: Az ezer könyv házaTisztelt Érdeklődő! A BookHouse Könyvdiszkont Csapata üdvözli Önt! Kérjük, csak a terméklapon olvasható szállítási feltételek elfogadása esetén licitáljon a termékre! GatyamesékA könyv listaára: 1800 Ft. Leírás:
A pajzán erotikájáról ismert Rácz Pista, aki korábban a Rózsa Sándor nemi életéről szóló népi történeteknek nézett utána (200601394), ezúttal összesen tizenegy újabb történetet szedett össze - mintegy pajzán tanyasi dekameronként - a múlt század eleji alföldi tanyavilágból. Az Angyaltolla című történet a fiatal lányok ropogó húsa iránt érdeklő Szélfúvó Márton és a szűzlány Kátrány Magdus történetét meséli el, a Nád a házunk teteje... című pedig Vizenyő Terus és Boriska, a két meglehetősen szabados felfogású leány kalandjairól szól. Megtudhatjuk, milyen is a tengeriszerelem, hogyan vesztette el szüzességét Hanyattforgó Lina vagy hogyan járt pórul Fingós Rózsi. A könyvet Leslie Téjlornak a szöveghez képest nem kevésbé pajzán karikatúrái díszítik. A humoros, ízes szegedi nyelvjárásban íródott mesekötet kizárólag felnőtt olvasóknak ajánlott. ISBN: 978-963-9887-54-1A termék eladó új, olvasatlan állapotban. Kínálatunkban több mint tízezer új és használt könyv szerepel, melyeket raktárról tudunk szállítani. A gyerekkönyvektől kezdve a szépirodalmon át a bestseller kiadványokig rengeteg könyv címből választhat.
Nézze meg őket most: BookHouse Könyvdiszkont könyvekSzállítási feltételek: Személyes átvételre kizárólag a budapesti üzletünkben van lehetőség (az Örs vezér tértől 1 percre), hétfőtől péntekig 9. 30 és 17. 30 óra között, valamint szombaton 9. 30 és 13. 30 óra között. Házhoz szállítás futárszolgálattal, előre fizetéssel vagy utánvéttel lehetséges. A szállítási költség Magyarországon előre utalással 730 Ft., utánvéttel 995 Ft., de 10. 000 Ft. feletti vásárlás esetén a szállítás díjtalan. A leütést követő 1-2 munkanapon belül kerül a könyv a raktárból az üzletbe, így aznapi átvétel nem lehetséges. A leütést követő 7 napon belül, kérjük, e-mailen jelentkezzen a könyvért, és adja meg, milyen módon (személyes vagy házhozszállítás) szeretné átvenni a könyvet. Kínálatunkban kizárólag raktárkészleten lévő könyvek találhatók, azonban a beszerzések és eladások függvényében a készletünk folyamatosan változik, ezért sajnos előfordulhat, hogy a megrendelt könyv közben elfogyott.
Ajánlatunk a készlet erejéig érvényes. Készlethiány esetén, a megrendelést előfoglalásba tesszük és tájékoztatjuk Önt a várható szállítási időpontról. A gyors és pontos kommunikáció miatt kérjük, hogy lehetőség szerint e-mailben tartsa velünk a kapcsolatot! Kérjük csak a fentiek tudatában licitáljon a termékre! Köszönjük, hogy megtisztel bennünket bizalmával!
a BookHouse Könyvdiszkont Csapata


Jelenlegi ára: 1 475 Ft

Az aukció vége: 2011-07-04 18:47
. Rácz Pista: Gatyamesék - Jelenlegi ára: 1 475 Ft

Goleman, Daniel: Zöld út a jövőbe - Jelenlegi ára: 2 445 Ft

BookHouse könyvdiszkont: Az ezer könyv házaTisztelt Érdeklődő! A BookHouse Könyvdiszkont Csapata üdvözli Önt! Kérjük, csak a terméklapon olvasható szállítási feltételek elfogadása esetén licitáljon a termékre! Zöld út a jövőbeA könyv listaára: 2980 Ft. Leírás:
A környezettudatos gondolkodás fogalma nem olyan régen épült be a köztudatba - talán azóta, amióta mindenkiben tudatosodott, hogy amennyiben nem változtatunk környezetünkhöz való viszonyunkon, életstílusunkon, a bolygó teljes élővilágát és ezáltal magunkat is a végveszélybe sodorhatjuk. Daniel Goleman pszichológus a műveiben rendszeresen foglalkozik ezzel az attitűddel nincs ez másképp jelen könyvével sem, amelynek fókuszában a gazdaság, s ezáltal a civilizált világ helyzetét leginkább befolyásoló, leginkább szélsőségessé, irracionálissá torzult emberi tevékenység, a vásárlás és annak - létező vagy nem létező - kultúrája áll. Művében egy másfajta szemlélet, az ún. ökológiai intelligencia kifejlesztésére buzdítja olvasóit, amelynek folyománya a minket is érintő piaci hatásmechanizmusok átlátása, s ebből fakadóan a javaink tudatos, ésszerű cseréje, beszerzése. Az elméleti fejtegetéseket rengeteg gyakorlati példával kísérő munkát szerzői jegyzetek zárják. ISBN: 978-963-9725-63-8A termék eladó új, olvasatlan állapotban. Kínálatunkban több mint tízezer új és használt könyv szerepel, melyeket raktárról tudunk szállítani. A gyerekkönyvektől kezdve a szépirodalmon át a bestseller kiadványokig rengeteg könyv címből választhat.
Nézze meg őket most: BookHouse Könyvdiszkont könyvekSzállítási feltételek: Személyes átvételre kizárólag a budapesti üzletünkben van lehetőség (az Örs vezér tértől 1 percre), hétfőtől péntekig 9. 30 és 17. 30 óra között, valamint szombaton 9. 30 és 13. 30 óra között. Házhoz szállítás futárszolgálattal, előre fizetéssel vagy utánvéttel lehetséges. A szállítási költség Magyarországon előre utalással 730 Ft., utánvéttel 995 Ft., de 10. 000 Ft. feletti vásárlás esetén a szállítás díjtalan. A leütést követő 1-2 munkanapon belül kerül a könyv a raktárból az üzletbe, így aznapi átvétel nem lehetséges. A leütést követő 7 napon belül, kérjük, e-mailen jelentkezzen a könyvért, és adja meg, milyen módon (személyes vagy házhozszállítás) szeretné átvenni a könyvet. Kínálatunkban kizárólag raktárkészleten lévő könyvek találhatók, azonban a beszerzések és eladások függvényében a készletünk folyamatosan változik, ezért sajnos előfordulhat, hogy a megrendelt könyv közben elfogyott.
Ajánlatunk a készlet erejéig érvényes. Készlethiány esetén, a megrendelést előfoglalásba tesszük és tájékoztatjuk Önt a várható szállítási időpontról. A gyors és pontos kommunikáció miatt kérjük, hogy lehetőség szerint e-mailben tartsa velünk a kapcsolatot! Kérjük csak a fentiek tudatában licitáljon a termékre! Köszönjük, hogy megtisztel bennünket bizalmával!
a BookHouse Könyvdiszkont Csapata


Jelenlegi ára: 2 445 Ft

Az aukció vége: 2011-07-04 18:24
. Goleman, Daniel: Zöld út a jövőbe - Jelenlegi ára: 2 445 Ft

Capote, Truman: Mozart és a kaméleonok - Jelenlegi ára: 2 185 Ft

BookHouse könyvdiszkont: Az ezer könyv házaTisztelt Érdeklődő! A BookHouse Könyvdiszkont Csapata üdvözli Önt! Kérjük, csak a terméklapon olvasható szállítási feltételek elfogadása esetén licitáljon a termékre! Mozart és a kaméleonokA könyv listaára: 2600 Ft. Leírás:
Az 1970-es évek végén a beteg, kábítószeres és alkoholista Capote, másfél évtizeddel a Hidegvérrel (200608294) világsikere után írta meg dokumentarista elbeszélésekből és irodalmi riportokból komponált utolsó nagyszerű könyvét. Az amerikai új zsurnalisztika szülőatyja - az előszóban saját maga által vázolt életmű-áttekintése alapján - talán ezekben az írásaiban jutott legközelebb írói eszményéhez: olyan egyszerűen, tisztán írni, amilyen a hegyi patak. Életművének kiemelkedő darabjai közé tartozik a kötet nem egy elbeszélése, pl. a Bűvölet, egy gyerekkori emlék fölidézése, amikor Truman a varázserejű Mrs. Fergusonnak mondja el legféltettebb titkát vagy a Gyönyörű gyermek, melyben az olvasó szinte együtt eteti a sirályokat Marilyn Monroe-val, ilyen a Faragott koporsók, egy kisvárosi gyilkosságsorozat története, akárcsak a Kedves idegen, melynek főhőse levelezni kezd egy soha nem látott tizenkét éves kislánnyal. A furcsa, felejthetetlen alakok sorát a címadó elbeszélés főhőse, egy Martinique szigetén élő, sikkes, idős arisztokrata hölgy nyitja meg, akinek Mozart szonátájára több tucat kíváncsi és zenerajongó kaméleon tódul háza teraszára és zongorája köré. A mű érdekessége, hogy utolsó írásában a szerző önmagával készít interjút. ISBN: 978-963-07-8695-9A termék eladó új, olvasatlan állapotban. Kínálatunkban több mint tízezer új és használt könyv szerepel, melyeket raktárról tudunk szállítani. A gyerekkönyvektől kezdve a szépirodalmon át a bestseller kiadványokig rengeteg könyv címből választhat.
Nézze meg őket most: BookHouse Könyvdiszkont könyvekSzállítási feltételek: Személyes átvételre kizárólag a budapesti üzletünkben van lehetőség (az Örs vezér tértől 1 percre), hétfőtől péntekig 9. 30 és 17. 30 óra között, valamint szombaton 9. 30 és 13. 30 óra között. Házhoz szállítás futárszolgálattal, előre fizetéssel vagy utánvéttel lehetséges. A szállítási költség Magyarországon előre utalással 730 Ft., utánvéttel 995 Ft., de 10. 000 Ft. feletti vásárlás esetén a szállítás díjtalan. A leütést követő 1-2 munkanapon belül kerül a könyv a raktárból az üzletbe, így aznapi átvétel nem lehetséges. A leütést követő 7 napon belül, kérjük, e-mailen jelentkezzen a könyvért, és adja meg, milyen módon (személyes vagy házhozszállítás) szeretné átvenni a könyvet. Kínálatunkban kizárólag raktárkészleten lévő könyvek találhatók, azonban a beszerzések és eladások függvényében a készletünk folyamatosan változik, ezért sajnos előfordulhat, hogy a megrendelt könyv közben elfogyott.
Ajánlatunk a készlet erejéig érvényes. Készlethiány esetén, a megrendelést előfoglalásba tesszük és tájékoztatjuk Önt a várható szállítási időpontról. A gyors és pontos kommunikáció miatt kérjük, hogy lehetőség szerint e-mailben tartsa velünk a kapcsolatot! Kérjük csak a fentiek tudatában licitáljon a termékre! Köszönjük, hogy megtisztel bennünket bizalmával!
a BookHouse Könyvdiszkont Csapata


Jelenlegi ára: 2 185 Ft

Az aukció vége: 2011-07-04 17:46
. Capote, Truman: Mozart és a kaméleonok - Jelenlegi ára: 2 185 Ft

OLCSÓN! Biomedics 55% Evolution (6 db), havi - Jelenlegi ára: 7 490 Ft

Kérjük, nézze meg a galériában többi termékünket is! Hiszünk abban, hogy nincs Magyarországon nálunk olcsóbb - átlagos vásárlónk évi 10-50 ezer forintot takarít meg azzal, hogy tőlünk vásárol! Kérjük, ha kontaktlencsét rendel tőlünk, rendelése során a megjegyzés részben küldje el nekünk a kontaktlencse paramétereit! (dioptria, görbület, tórikus lencséknél még cylinder és tengely. Köszönjük! ) Kiszerelés: 6db/csomag Hordási idő: havi Elérhető dioptriák: -10. 00-től +8. 00-ig; -10. 00 és -6. 00 között 0, 5 dioptriánként
-6 és 0. 00 között 0, 25 dioptriánként
0. 00 és +6. 00 között 0, 25 dioptriánként
+6. 00 és +8. 00 között 0, 5 dioptriánként Elérhető görbületek (BC): 8. 6, 8. 8, 8. 9   Termékleírás: A Biomedics termékcsalád tökéletes kényelmet és teljesítményt biztosít a viselője számára. A tudományos fejlesztés során nagy figyelmet fordítottak a részletekre, egyedi jellemzőkkel ruháztuk fel ezt a termékcsaládot, aminek segítségével folyamatos kényelmet biztosít. A fejlesztések előtt a vásárlókat kérdezték meg az igényeikről, kontaktlencsékkel kapcsolatos tapasztalaikról, így ezeket a lencséket a vásárlók kívánságaira szabták. Már csak ki kell próbálni! A Biomedics 55 az „Aberration Neutralising System TM” segítségével egyedülálló kényelmet biztosít. A Biomedics 55 evolóciója során tökéletes illeszkedést ért el, és a kezelése is roppant egyszerű. A Biomedics 55 fejlett technológiájának köszönhetően tisztábban, élesebben fog látni. Az átvétel és fizetés menete: - Kérjük jelezze a Vaterás vásárlás során, hogy
-* futárral vagy személyesen szeretné-e átvenni a terméket. (A házhoz szállítás díja 899 forint, 15. 000 forint összértékű rendelés esetén ingyenes. A személyes átvétel Budapest belvárosában található irodánkban ingyenes)
- * készpénzben vagy banki utalással kíván-e fizetni.
- Ön a Vaterás leütést követően megkapja a visszajelzést elérhetőségeinkkel. Kérnénk, hogy ezt követően küldjön nekünk egy válasz emailt a következő adatokkal: dioptria-érték, görbületet (és tórikus, multi/bikofális lencsék lencsék esetén a további szükséges paraméterek). Szintén jelezze, hogy milyen módon kívánja átvenni és kifizetni a terméket.
- Mi ezután visszaigazoljuk megrendelését és a várható szállítási időt, amely várhatóan 2-4 munkanap (esetleg ritka dioptriák és tórikus lencsék esetén 4-10 munkanap) lesz.
- Végül egy újabb emailben értesítjük Önt, amikor a termék raktáron van és személyesen átvehető vagy átadjuk a futárnak.
- Személyes átvétel esetén Ön megkapja irodánk címét és az útbaigazítást térképpel. Munkanapokon 9. 00 és 17. 00 között várjuk Önt irodánkban. A futár a megadott szállítási címre (házhoz vagy munkahelyre) viszi a termékeket, a feladást követő 24 órán belül. Amennyiben nem találja Önt, akkor még legfeljebb 2 alkalommal próbálkozik a kézbesítéssel. A kiszállítás hétfőtől szombatig naponta 8. 00 és 20. 00 óra között történik. - 30 napos visszavételi garanciát adunk a sértetlen, bontatlan csomagolású termékekre (a törvényileg kötelező 8 napos elállási jogon felül) Ha vannak még kérdései, írjon nekünk! Bármely további kérdését szívesen megválaszoljuk!
Nézze meg további termékeinket is! Szerintünk nálunk találja Magyarország legolcsóbb kontaktlencséit, folyadékjait és szemcseppjeit! Átlagos vásárlónk évi 10-50 ezer forintot takarít meg azzal, hogy tőlünk vásárol.
Kellemes vásárlást kívánunk, és reméljük, hogy visszatérő vásárlónk lesz!
Az eOptika csapata



Jelenlegi ára: 7 490 Ft

Az aukció vége: 2011-06-30 17:18
. OLCSÓN! Biomedics 55% Evolution (6 db), havi - Jelenlegi ára: 7 490 Ft

Singer Magdolna: Lelke rajta - Jelenlegi ára: 2 370 Ft

BookHouse könyvdiszkont: Az ezer könyv házaTisztelt Érdeklődő! A BookHouse Könyvdiszkont Csapata üdvözli Önt! Kérjük, csak a terméklapon olvasható szállítási feltételek elfogadása esetén licitáljon a termékre! Lelke rajtaA könyv listaára: 2790 Ft. Leírás:
Többféle szempontból is rendkívül izgalmas, szélsőséges indulatokat kiváltó - és mindezek ellenére meglepően keveset tárgyalt - témakört, a tetoválás jelenségét járják körül a kötet szerzői. Sokan mondják, hogy test tartós kidekorálása reneszánszát éli az állítás bizonyos értelemben igaz is, hisz noha a tetoválás ősidőktől kezdve, kultúráktól függően változó formában, de folytonosan létezik, az utóbbi időszakban valóban divattá vált: az előítélet, amely szerint a tetovált egyén feltételezhetően deviáns, antiszociális, primitív, sőt bűnöző hajlamokkal megvert személy, már rég nem áll, hisz immár kortól, nemtől, társadalmi hovatartozástól függetlenül bőséggel találunk ily módon magukat ékítő embereket. De vajon mi áll a jelenség hátterében, mi motiválja azt, aki testébe lemoshatatlan motívumot, feliratot véset? Valóban egyfajta devianciáról van szó? Vagy mindez az önkifejezés egy sajátos, szabad, akár művészi színvonalon is művelhető, izgalmas formája? Ezekkel kapcsolatban fejtik ki gondolataikat a lélek búvárai - Szendi Gábor, Buda Béla, Csernus Imre és Feldmár András -, Soma Mamagésa (ezúttal életvezetési tanácsadóként), valamint az érintettek, tetoválók és tetováltak. A színvonalas, nyitott szellemiségű, a témát több oldalról körüljáró kötet minden érdeklődőnek ajánlható olvasmány. ISBN: 978-963-9604-85-8A termék eladó új, olvasatlan állapotban. Kínálatunkban több mint tízezer új és használt könyv szerepel, melyeket raktárról tudunk szállítani. A gyerekkönyvektől kezdve a szépirodalmon át a bestseller kiadványokig rengeteg könyv címből választhat.
Nézze meg őket most: BookHouse Könyvdiszkont könyvekSzállítási feltételek: Személyes átvételre kizárólag a budapesti üzletünkben van lehetőség (az Örs vezér tértől 1 percre), hétfőtől péntekig 9. 30 és 17. 30 óra között, valamint szombaton 9. 30 és 13. 30 óra között. Házhoz szállítás futárszolgálattal, előre fizetéssel vagy utánvéttel lehetséges. A szállítási költség Magyarországon előre utalással 730 Ft., utánvéttel 995 Ft., de 10. 000 Ft. feletti vásárlás esetén a szállítás díjtalan. A leütést követő 1-2 munkanapon belül kerül a könyv a raktárból az üzletbe, így aznapi átvétel nem lehetséges. A leütést követő 7 napon belül, kérjük, e-mailen jelentkezzen a könyvért, és adja meg, milyen módon (személyes vagy házhozszállítás) szeretné átvenni a könyvet. Kínálatunkban kizárólag raktárkészleten lévő könyvek találhatók, azonban a beszerzések és eladások függvényében a készletünk folyamatosan változik, ezért sajnos előfordulhat, hogy a megrendelt könyv közben elfogyott.
Ajánlatunk a készlet erejéig érvényes. Készlethiány esetén, a megrendelést előfoglalásba tesszük és tájékoztatjuk Önt a várható szállítási időpontról. A gyors és pontos kommunikáció miatt kérjük, hogy lehetőség szerint e-mailben tartsa velünk a kapcsolatot! Kérjük csak a fentiek tudatában licitáljon a termékre! Köszönjük, hogy megtisztel bennünket bizalmával!
a BookHouse Könyvdiszkont Csapata


Jelenlegi ára: 2 370 Ft

Az aukció vége: 2011-07-04 16:44
. Singer Magdolna: Lelke rajta - Jelenlegi ára: 2 370 Ft

Paládi József: Lila nőszirom - Jelenlegi ára: 790 Ft

BookHouse könyvdiszkont: Az ezer könyv házaTisztelt Érdeklődő! A BookHouse Könyvdiszkont Csapata üdvözli Önt! Kérjük, csak a terméklapon olvasható szállítási feltételek elfogadása esetén licitáljon a termékre! Lila nősziromA könyv listaára: 990 Ft. Leírás:
Az önálló kötettel néhány éve jelentkező novellista szikár hangú, életszagú történetekben idézi fel a közelmúlt, illetve a mában élő múlt kisemberi drámáit. Az egyik történet az 1956-os forradalom idején játszódik, és valójában egyetlen mozzanat: három ávós felakasztásának kinagyítása, míg egy másik történet tragikomikusan felel rá erre: a nyugdíjas munkásőrt a rendszerváltás idején annyira felbosszantja MDF-es szomszédja, hogy kézigránátot akar rádobni házára, végül azonban majdnem maga vész oda, amikor véletlenül felrobbantja a kerti klozetot. A címadó történet egy Kádár-kori vidéki család tragédiájáról szól. A feltaláló férjet egy haditechnikai újítása miatt hosszú külföldi kiküldetésre viszik, közben a kisgyermekkel magára maradt felesége a szomszéd elvált férfi iránt kezd vonzódni. A hazaérkező férj, aki jócskán megváltozott, későn döbben rá, mennyire elhanyagolta értékes asszonyát és a hatalom is csak kihasználta, kétségbeesésében öngyilkos lesz. A kemény diktatúra éveivel kezdődő kötet egy közelmúltbeli esemény, a 2007-es Kossuth téri tüntetés feldolgozásával zárul. A hiteles realizmus kedvelőinek ajánlható. ISBN: 978-963-08-0362-5A termék eladó új, olvasatlan állapotban. Kínálatunkban több mint tízezer új és használt könyv szerepel, melyeket raktárról tudunk szállítani. A gyerekkönyvektől kezdve a szépirodalmon át a bestseller kiadványokig rengeteg könyv címből választhat.
Nézze meg őket most: BookHouse Könyvdiszkont könyvekSzállítási feltételek: Személyes átvételre kizárólag a budapesti üzletünkben van lehetőség (az Örs vezér tértől 1 percre), hétfőtől péntekig 9. 30 és 17. 30 óra között, valamint szombaton 9. 30 és 13. 30 óra között. Házhoz szállítás futárszolgálattal, előre fizetéssel vagy utánvéttel lehetséges. A szállítási költség Magyarországon előre utalással 730 Ft., utánvéttel 995 Ft., de 10. 000 Ft. feletti vásárlás esetén a szállítás díjtalan. A leütést követő 1-2 munkanapon belül kerül a könyv a raktárból az üzletbe, így aznapi átvétel nem lehetséges. A leütést követő 7 napon belül, kérjük, e-mailen jelentkezzen a könyvért, és adja meg, milyen módon (személyes vagy házhozszállítás) szeretné átvenni a könyvet. Kínálatunkban kizárólag raktárkészleten lévő könyvek találhatók, azonban a beszerzések és eladások függvényében a készletünk folyamatosan változik, ezért sajnos előfordulhat, hogy a megrendelt könyv közben elfogyott.
Ajánlatunk a készlet erejéig érvényes. Készlethiány esetén, a megrendelést előfoglalásba tesszük és tájékoztatjuk Önt a várható szállítási időpontról. A gyors és pontos kommunikáció miatt kérjük, hogy lehetőség szerint e-mailben tartsa velünk a kapcsolatot! Kérjük csak a fentiek tudatában licitáljon a termékre! Köszönjük, hogy megtisztel bennünket bizalmával!
a BookHouse Könyvdiszkont Csapata


Jelenlegi ára: 790 Ft

Az aukció vége: 2011-07-04 16:01
. Paládi József: Lila nőszirom - Jelenlegi ára: 790 Ft

2011. június 29., szerda

Lakk-bőr fekete ünneplő cipő fiúknak 22-es.Újfajta - Jelenlegi ára: 1 800 Ft

Fűzős fekete bőr-lakk ünneplő kiscipő. A termoplasztikus gumi talppal. Felső: Poliuretán Bélés: Valódi bőr Szín: Fekete. Nagyon mutatós kis masnival. Igazi kis ünneplő cipellő. 22-es méretű. BTH: 13, 5cm. Új csomagolás nélküli termék. Bolti ára 6e. Ft! Megegyezik a termék a katalógus képpel, csak a talpa vastagabb jobb minőségű lsd. 2kép.


Jelenlegi ára: 1 800 Ft

Az aukció vége: 2011-07-20 15:29
. Lakk-bőr fekete ünneplő cipő fiúknak 22-es.Újfajta - Jelenlegi ára: 1 800 Ft

Fisher Price magnó adapterrel - Jelenlegi ára: 500 Ft

Eredeti Fisher Price magnó. Csak adapterrel működik, mert az elem kifolyt. Az adaptert is adom hozzá.


Jelenlegi ára: 500 Ft

Az aukció vége: 2011-07-10 15:13
. Fisher Price magnó adapterrel - Jelenlegi ára: 500 Ft

4 évszak eper mag, magok - Jelenlegi ára: 195 Ft

20 darab 4 évszak eper mag eladó
Átvehető személyesen (17 ker, Örs), vagy postai úton, előre utalással
Ez a fantasztikus ízű, kis szemű eper ideális balkonokra és kertekbe egyaránt. Édes aromájú gyümölcsöt terem már a második évtől kezdve. Évente kétszer terem. A magokat lezárt tasakban 2-4 hétre a fagyasztóba kell tenni. Ezt követően lassan hagyni kell felmelegedni. Február végén-március elején érdemes csíráztatni, a magokat a talaj tetejére szólva, lazán földdel takarva. Az ideális csírázási hőmérséklet 18-20 celsius fok.
Ne ültessük olyan helyre, ahol három éven belül paradicsom, burgonya, padlizsán, paprika vagy málna volt ültetve.


Jelenlegi ára: 195 Ft

Az aukció vége: 2011-07-08 14:32
. 4 évszak eper mag, magok - Jelenlegi ára: 195 Ft

10 db Spar matricák palika12_t-nek - Jelenlegi ára: 30 Ft

SPAR DZSUNGEL MATRICÁK
10 db Spar dzsungel matrica a gyűjteményedbe, hogy ne hiányozzon egy sem  : )

Jelenlegi ára: 30 Ft

Az aukció vége: 2011-07-01 14:11
. 10 db Spar matricák palika12_t-nek - Jelenlegi ára: 30 Ft

Hohlbein, Wolfgang: Tizenhárom - Jelenlegi ára: 2 550 Ft

BookHouse könyvdiszkont: Az ezer könyv házaTisztelt Érdeklődő! A BookHouse Könyvdiszkont Csapata üdvözli Önt! Kérjük, csak a terméklapon olvasható szállítási feltételek elfogadása esetén licitáljon a termékre! TizenháromA könyv listaára: 2999 Ft. Leírás:
Anna-Maria (azaz becenevén Thirteen) gyermekkora egyáltalán nem volt egyszerű: öt éves korában elveszítette angol édesapját, s onnantól kezdve kettesben éltek német származású anyjával, aki a komoly lelki és testi problémákkal való hiábavaló küzdelmet követően szintén eltávozott az élők sorából. Búcsúleveléből kiderül, hogy a kislánynak van még egy élő rokona, a nagyapja Hamburgban. Így aztán az elárvult Thirteen felkerekedik, hogy felkeresse anyja édesapját. Már az útja is tele van megdöbbentő kalandokkal, de ami az ódon, titokzatos folyosókból, szobákból álló házban várja, az minden képzeletét felülmúlja. Ott vannak ugyanis elrejtve azok a gyerekek, akiket maga a Patkányfogó csalt el a városból. Thirteen és legjobb barátja, Frank elhatározzák, hogy kiszabadítják őket, csakhogy ez nem épp egyszerű dolog, ráadásul közeledik a lány rejtélyes tizenharmadik születésnapja, nem kifejezetten hagyományos meglepetésekkel... ISBN: 978-963-370-630-5A termék eladó új, olvasatlan állapotban. Kínálatunkban több mint tízezer új és használt könyv szerepel, melyeket raktárról tudunk szállítani. A gyerekkönyvektől kezdve a szépirodalmon át a bestseller kiadványokig rengeteg könyv címből választhat.
Nézze meg őket most: BookHouse Könyvdiszkont könyvekSzállítási feltételek: Személyes átvételre kizárólag a budapesti üzletünkben van lehetőség (az Örs vezér tértől 1 percre), hétfőtől péntekig 9. 30 és 17. 30 óra között, valamint szombaton 9. 30 és 13. 30 óra között. Házhoz szállítás futárszolgálattal, előre fizetéssel vagy utánvéttel lehetséges. A szállítási költség Magyarországon előre utalással 730 Ft., utánvéttel 995 Ft., de 10. 000 Ft. feletti vásárlás esetén a szállítás díjtalan. A leütést követő 1-2 munkanapon belül kerül a könyv a raktárból az üzletbe, így aznapi átvétel nem lehetséges. A leütést követő 7 napon belül, kérjük, e-mailen jelentkezzen a könyvért, és adja meg, milyen módon (személyes vagy házhozszállítás) szeretné átvenni a könyvet. Kínálatunkban kizárólag raktárkészleten lévő könyvek találhatók, azonban a beszerzések és eladások függvényében a készletünk folyamatosan változik, ezért sajnos előfordulhat, hogy a megrendelt könyv közben elfogyott.
Ajánlatunk a készlet erejéig érvényes. Készlethiány esetén, a megrendelést előfoglalásba tesszük és tájékoztatjuk Önt a várható szállítási időpontról. A gyors és pontos kommunikáció miatt kérjük, hogy lehetőség szerint e-mailben tartsa velünk a kapcsolatot! Kérjük csak a fentiek tudatában licitáljon a termékre! Köszönjük, hogy megtisztel bennünket bizalmával!
a BookHouse Könyvdiszkont Csapata


Jelenlegi ára: 2 550 Ft

Az aukció vége: 2011-07-04 13:42
. Hohlbein, Wolfgang: Tizenhárom - Jelenlegi ára: 2 550 Ft

Fólia Nokia C6-00 átvezető kábel szenzorral előlap - Jelenlegi ára: 5 400 Ft

  Termék információk
Fólia Nokia C6-00 átvezető kábel szenzorral előlapi kamerával funkció gombokkal AV csatlakozóval gyári
Eredeti NOKIA termék
Kompatibilis készülékek:
Nokia: C6-00
SS51663
-vege- SZÁLLÍTÁSI KÖLTSÉGEK FELJEBB A "SZÁLLÍTÁSI ÉS GARANCIÁLIS FELTÉTELEK" MENÜPONTRA KATTINTVA TALÁLHATÓ! A licitálást után a Vatera automatikusan elküldi az kifizetéssel kapcsolatos információkat! Kérjük figyelmesen olvassa végig!
Ha nem kapna ilyen e-mailt kérjük jelezze nekünk e-mailben.
Tekintse meg további termékeinket!   Kattintson ide! Minden ami mobil! Ha termékeink között nem találja a terméket amit éppen keres írjon bátran!
Szerviz és mobiltelefon alkatrészek, kiegészítők akár rendelésre is. Vásárlás előtt kérjük figyelmesen olvassa el alábbi feltételeinket! Általános feltételek
Termékeink értékesítése minden esetben számlával és jótállással történik.
Vásárlás előtt ha bármilyen kérdése van írjon nekünk Vaterán keresztül a későbbi problémák elkerülése végett.
Fizetési feltételek
A termék leütése után a Vatera által kiküldött automatikus e-mailben megkapja a szükséges adatokat a fizetés lebonyolításához.
A fizetési információk elküldése után, amennyiben a kifizetés banki utalással vagy befizetéssel történik kérjük, hogy maximum 5 munkanapon belül fizesse meg a termék ellenérték és postaköltségét a megadott bankszámlára. Ellenkező esetben a termék újra aukcióba kerül és az aukciót negatív értékeléssel kivétel nélkül lezárjuk.
  Postázás, csomagküldés
A termék ára és a postaköltség utalását követő 1 munkanapon belül postára adjuk a vásárolt terméke(ke)t. Kézbesítési idő a posta részéről általában 1-5 munkanap.
A DPD futárszolgálat kézbesítése a feladást követő munkanapon történik, sikertelenség esetén ingyenes másodszori kézbesítés.
Garancia
Termékeinkre a jogszabályokban meghatározott 6 és 12 hónap jótállást vállalunk. Garanciális ügyintézéssel kapcsolatban kérjük vegye fel velünk a kapcsolatot. A vásárlással elfogadja feltételeinket! Raktárkészletünk naponta változik, így napi szinten frissítjük az elérhető termékeket a Vatera piacterén.
Így előfordulhat, hogy a licitált termék aznap készletről elfogyott, de a piactérről még nem töröltük és közben adta le rá rendelését.
Ha ez előfordul minden esetben értesítjük a vevőt.
Az esetleges téves termék leírásokért, információkért felelősséget nem vállalunk!
Egyes termékeknél a termékhez tartozó fotó eltérhet a valóságtól.
Vásárlását köszönjük!
- StartGSM -
 


Jelenlegi ára: 5 400 Ft

Az aukció vége: 2011-07-06 12:58
. Fólia Nokia C6-00 átvezető kábel szenzorral előlap - Jelenlegi ára: 5 400 Ft

Adams sormintás hosszúujjú felső - 62-es - Jelenlegi ára: 1 Ft


Adams sormintás hosszúujjú felső - 62-es
Adams Little Bundle pamut, hosszúujjú felső, édes kis sormintával. Nyakmegoldása segíti a felső ráadását a babára. Használatnak nyoma sincsen rajta! Címke szerint 62-es méret, tiszta pamut.
Márka: Adams
Állapot: Újszerű
Méret: 62
Anyag: 100% pamut



Jelenlegi ára: 1 Ft

Az aukció vége: 2011-07-04 20:57
. Adams sormintás hosszúujjú felső - 62-es - Jelenlegi ára: 1 Ft

ECS GEFORCE 6100SM-M AMD AM-2 SATA-RAID PCI-E - Jelenlegi ára: 5 900 Ft

Eladó a fent nevezett ECS GEFORCE 6100SM-M alaplap, SOCKET-AM-2-es foglalattal, AMD 64BIT AM2 és AMD CORE 2 processzorokhoz. Többmagos processzorokat is kezel. Az alaplapon két darab DDRII-ram foglalat, PCI-E, usb, hálókártya is helyett kapott, a szokásos hang, USB mellett. Ezen kivül található még, négy darab, RAID-elhető SATA csatlakozó, és IDE portok. A megjelenítésről PCI-E csatoló, és integrált GEFORCE 6100 256MB-os videókártya gondoskodik.. Nincs minimálár, minden licit érvényes.


Jelenlegi ára: 5 900 Ft

Az aukció vége: 2011-07-03 20:20
. ECS GEFORCE 6100SM-M AMD AM-2 SATA-RAID PCI-E - Jelenlegi ára: 5 900 Ft

ÚJ! Gázforrasztó, Lángforrasztó, lándszóró - Jelenlegi ára: 1 500 Ft

Leírás:
Remek minőség. Öngyújtószerűen gyujtható lángra. Lángja a legkissebb lángtól a nagy lángsugárig állítható. A lángot fixálni is lehet, azaz nem kell folyamatosan nyomni a gombot. Alul tölthető normál gáztöltővel, amivel az öngyújtókat is lehet tölteni.
Új termék!
A Vásárlás menete:
Vásárolj otthonról kényelmesen, gyorsan.
Ha a te licited a nyerő és lezárult az aukció én küldök egy e-mailt, ami tartalmazza a várárolt terméket/termékeket , alatta az összeget és a postaköltséget és alatta az összegzett összeget amit az e-mailben található lenti számlaszámra kell utalni. A Számlaszám OTP-s , tehát ha közvetlen otp-ből utalsz én rögtön megkapom és minél hamarabb tudom postázni. Ha személyesen szeretnéd Mélykút, Jánoshalmán megoldható az átvétel. Ha utánvéttel szeretnéd megoldható az is, de azt utolsó sorban, de én pl. saját részre sem kérném úgy, ha vásárlnék, mert kb. 500 Ft-al drágább.



Jelenlegi ára: 1 500 Ft

Az aukció vége: 2011-06-29 19:37
. ÚJ! Gázforrasztó, Lángforrasztó, lándszóró - Jelenlegi ára: 1 500 Ft

KOSTOLANY, ANDRÉ - Több mint pénz és mohó vágy - Jelenlegi ára: 2 431 Ft


Kedves Érdeklődő!
Üdvözli Önt a Fókusz Könyváruház csapata. Áruházunk 40 éve széles könyvválasztékkal áll a vevők rendelkezésére.
Kedvező személyes átvételi lehetőség Budapest szívében, az Astoria és a Blaha Lujza tér között található boltunkban.
Futárszolgálatunk 790 Ft-ért az ország minden pontjára kiszállítja megrendelését.
A SZÁLLÍTÁS A 10. 000 FT-OT MEGHALADÓ RENDELÉSEK ESETÉBEN INGYENES!
Minden könyvünk új, kiváló állapotú, azonban a folyamatosan változó készlet miatt előfordulhat, hogy a megrendelt könyv elfogyott áruházunk készletéből.
LEÍRÁS
104672
KOSTOLANY, ANDRÉ
Több mint pénz és mohó vágy
André Kostolany neve minden pénzügyi szakember számára egy fogalom. Több mint pénz és mohó vágy című könyve legfontosabb gondolatainak, bölcsességeinek gyűjteménye, melyeket tucatszám firkantott papírcetlikre, éttermi számlákra, szalvétákra, menetjegyek hátoldalára. Hirtelen támadt ötleteket és benyomásokat tartalmaz, gyakori témájuk a pénz, vagy gazdasági és politikai problémák, mivel a világban zajló eseményeket folyamatosan elemzi mérlegelve az érveket és ellenérveket.
Szállítási és átvételi lehetőségek:
Személyes átvételi lehetőség Budapest szívében, az Astoria és a Blaha Lujza tér között található boltunkban.
Nyitva tartás:
Hétköznap 9: 30-20: 00
Szombaton 10: 00-17: 00
A leütést követően munkatársaink 1-2 munkanapon belül felveszik Önnel a kapcsolatot a kiszállítás vagy az átvétel időpontját illetően.
Futárszolgálatunk 790 Ft-ért az ország minden pontjára kiszállítja megrendelését.
Köszönjük, hogy minket választott, reméljük, hogy a jövőben is megelégedésére szolgálunk.
Üdvözlettel:
A Fókusz Könyváruház csapata



Jelenlegi ára: 2 431 Ft

Az aukció vége: 2011-07-05 19:15
. KOSTOLANY, ANDRÉ - Több mint pénz és mohó vágy - Jelenlegi ára: 2 431 Ft

Régi játék lemez autó - Jelenlegi ára: 4 500 Ft


Eladó a képen látható régi lemez játék autó
24 Cm hosszúsága és 6 Cm magas.
Lendkerekes
Kipróbáltam működik.
Hiányosságok: kormány, szélvédő, hátsó lökhárító.
Eredeti Cordatic kerekekkel.
Szép állapotban.
Ha megnyerted, olvasd el alaposan a Vatera által küldött értesítőt!
Aukciózárást követő 1 héten belül rendezzük le az adás-vételt!!!
(kivéve, ha az aukció feltételei ezt nem teszik lehetővé. )
Ellenkező esetben a ";;; jutalom";;; nem marad el.
Kérlek mielőtt megveszed a terméket kérdez rá hogy meg van e még mert máshol is árulom!
(A ";;; most kaptam ilyet ajándékba";;; vagy a ";;; nevemben más licitált";;; nem túl kreatív, ennél jobbat találj ki! )
Személyes átvétel Pécsen.
Nézd meg a többi termékemet is.
Köszönöm, hogy benéztél.
Korrekt leírás, gyors postázás, kedvező ár,
danzel32-nél jóhelyen jár!



Jelenlegi ára: 4 500 Ft

Az aukció vége: 2011-07-01 18:36
. Régi játék lemez autó - Jelenlegi ára: 4 500 Ft

moletti nadrágkosztüm kukk - Jelenlegi ára: 3 500 Ft

egyszer viselt nadrágkosztüm
gyönyörű almazöld
moletti
hosszú rövidujjú zakó, combközépig oldalt sliccelt
nadrág


Jelenlegi ára: 3 500 Ft

Az aukció vége: 2011-07-04 18:20
. moletti nadrágkosztüm kukk - Jelenlegi ára: 3 500 Ft

Szoptatós párna ÚJ! - Jelenlegi ára: 2 990 Ft

Új szoptatós párna:
A belső huzat anyaga 100% pamut fehér vászon, a külső huzat 100% pamut mintás vászon húzózárral ellátva, hogy könnyen tisztítható legyen. A töltet habosított polisztirol mikrogyöngy
Használat során a mikrogyöngy összetömörödik, ezért kissé túltöltjük a párnákat, így az utántöltés könnyen megoldható. Célszerű az első használat előtt kivenni annyit a gyöngyökből, hogy a párna megfelelően puha legyen. Később azt a mennyiséget vissza lehet pótolni a párnába.


Jelenlegi ára: 2 990 Ft

Az aukció vége: 2011-07-05 17:35
. Szoptatós párna ÚJ! - Jelenlegi ára: 2 990 Ft

MOST AKCIÓS!!! SWAROVSKI köves ezüst gömb szettek - Jelenlegi ára: 6 490 Ft


Figyelem: MOST AKCIÓS ÁRON!!!
Megnevezés: SWAROVSKI köves ezüst gömb szettek
Árak:
Fülbevaló:
Bolti ár: 4990. - Web shop ár: 3990. - Kedvezményes ár: 3490. - Ft!
Medál:
Bolti ár: 4990. - Web shop ár: 3990. - Kedvezményes ár: 3490. - Ft!
Szett:
3490 + 3490 = 6980 helyett 6490Ft!
AMÍG A KÉSZLET TART!
Ékszer leírása:
Anyaga és minősége: Ezüst 925
Kövek mérete, színe, és minősége:
1, 5mm átmérőjű SWAROVSKI kristályok
(Made with CRYSTALLIZED™ - Swarovski Elements)
Szín:
Szürke, fehér , Ab, farmer kék, kék, világos kék, türkiz zöld, piros, rózsa szín, halvány rózsa szín, pink, olaj zöld, narancs sárga, fekete, sötét lila, világos lila, zöld
Az ékszer paraméterei:
Fülbevaló: 8 mm átmérőjű gömb
Medál: 12 mm átmérőjű gömb
Állapot: Új, bontatlan
Kinek: női
Összeállítás: fülbevaló, medál
Fizetési lehetőségek:
Utalás
postai utalvány 7 napon belül vagy
Utánvétel
Személyes átvétel Budapesten vagy Szegeden
Szállítási idő :
Utalás vagy postai utalvány esetén:
Az átutalás megérkezésétől számított max 3 munkanap
Utánvétel esetén: max 3 munkanap
Szállítási költség:
Utalás vagy postai utalvány esetén: elsőbbségi ajánlottan 500. - Ft!
Utánvétel esetén: elsőbbségi ajánlottan 1400. - Ft!
Csomagolás:
A termékeket az értékének megfelelően ékszerdobozban, ékszerzsákban vagy ékszerzacskóban, bélelt borítékba rakva vagy nagyobb szettek esetén dobozban szállítjuk
Garancia:
Ezeket a Swarovski köves gömb ékszereket úgy készítik, hogy egy gyanta ágyba, vagy esetleg porcelán ágyba ragasztják bele a kristályokat. Ezért nagyon fontos hogy óvjuk a nedvességtől, marószerektől(parfüm, kozmetikumok, mosószerek) illetve kezeljük őket alkalmi ékszerként (ne aludjunk benne, ne sportoljunk benne). Az általunk forgalmazott ékszerek jó minőségűek. Előfordul 1000-ből maximum 5 gyári hibás, ebben az esetben azonnal cseréljük a hibás terméket, postai úton és a postai költség is cégünket terheli, de minden esetben szakértő vizsgája meg az ékszert, és ha azt nem rendeltetés szerűen használták, ami mikroszkóp segítségével megállapítható, abban az esetben sajnos nem tudjuk költség mentesen kicserélni.



Jelenlegi ára: 6 490 Ft

Az aukció vége: 2011-06-29 17:25
. MOST AKCIÓS!!! SWAROVSKI köves ezüst gömb szettek - Jelenlegi ára: 6 490 Ft

Vadi új eredeti Nike cipő 21 - Jelenlegi ára: 3 400 Ft

Eredeti, vadi új nagyon szép nike cipő.



Jelenlegi ára: 3 400 Ft

Az aukció vége: 2011-07-01 16:43
. Vadi új eredeti Nike cipő 21 - Jelenlegi ára: 3 400 Ft

Body csomag 36hó-ra 12db! Csak 1FT! Nmá! - Jelenlegi ára: 1 Ft

36 hónapos babának 12db-os bodycsomag vegyesen! Mosás tuti rájuk fér és kissebb folt előfordulhat! Csak 1ft!  Nmá! Sok 1ftos ruha+más.


Jelenlegi ára: 1 Ft

Az aukció vége: 2011-07-04 16:11
. Body csomag 36hó-ra 12db! Csak 1FT! Nmá! - Jelenlegi ára: 1 Ft

brekis aukciós sablon - Jelenlegi ára: 1 Ft


ha Te is szeretnél 1 ilyen sablont-nincs más teendöd-mint licitálni aukciómon!
tedd szebbé eladási oldala!
a sablonom: adolf666 készitette



Jelenlegi ára: 1 Ft

Az aukció vége: 2011-07-02 15:42
. brekis aukciós sablon - Jelenlegi ára: 1 Ft

2011. június 28., kedd

Kitűnő Bobby Shoes lányka cipő 22-es - Jelenlegi ára: 2 000 Ft

KEDVES LÁTOGATÓ!
KÖSZÖNÖM, HOGY BENÉZTÉL HOZZÁM!
NÉZD MEG A TÖBBI AUKCIÓMAT IS!
http: //www. vatera. hu/listings/index. php? us=birdy14



Jelenlegi ára: 2 000 Ft

Az aukció vége: 2011-07-19 14:43
. Kitűnő Bobby Shoes lányka cipő 22-es - Jelenlegi ára: 2 000 Ft

TANDORI DEZSŐ-TÓTH-VÁSÁRHELYI - KAVICSOK - Jelenlegi ára: 2 796 Ft


Kedves Érdeklődő!
Üdvözli Önt a Fókusz Könyváruház csapata. Áruházunk 40 éve széles könyvválasztékkal áll a vevők rendelkezésére.
Kedvező személyes átvételi lehetőség Budapest szívében, az Astoria és a Blaha Lujza tér között található boltunkban.
Futárszolgálatunk 790 Ft-ért az ország minden pontjára kiszállítja megrendelését.
A SZÁLLÍTÁS A 10. 000 FT-OT MEGHALADÓ RENDELÉSEK ESETÉBEN INGYENES!
Minden könyvünk új, kiváló állapotú, azonban a folyamatosan változó készlet miatt előfordulhat, hogy a megrendelt könyv elfogyott áruházunk készletéből.
LEÍRÁS
85195
TANDORI DEZSŐ-TÓTH-VÁSÁRHELYI
KAVICSOK
Ez a különleges formátumban és könyvészeti igénnyel kivitelezett album az Edo-korszak haikumestereit Tandori Dezső és Tóth-Vásárhelyi Réka közvetítésével kapcsolja össze a mai és örök Japánnal. A műfordítások és a fényképek bár "egymásról mit sem sejtve" készültek, mégis valami mélyen azonosat ragadnak meg, és egymásra találnak e szép könyv lapjain.
Szállítási és átvételi lehetőségek:
Személyes átvételi lehetőség Budapest szívében, az Astoria és a Blaha Lujza tér között található boltunkban.
Nyitva tartás:
Hétköznap 9: 30-20: 00
Szombaton 10: 00-17: 00
A leütést követően munkatársaink 1-2 munkanapon belül felveszik Önnel a kapcsolatot a kiszállítás vagy az átvétel időpontját illetően.
Futárszolgálatunk 790 Ft-ért az ország minden pontjára kiszállítja megrendelését.
Köszönjük, hogy minket választott, reméljük, hogy a jövőben is megelégedésére szolgálunk.
Üdvözlettel:
A Fókusz Könyváruház csapata



Jelenlegi ára: 2 796 Ft

Az aukció vége: 2011-07-05 14:24
. TANDORI DEZSŐ-TÓTH-VÁSÁRHELYI - KAVICSOK - Jelenlegi ára: 2 796 Ft

Rod pod olcson Uj!!! - Jelenlegi ára: 10 999 Ft

. A 21. SZÁZAD ELVÁRÁSAINAK 100% -BAN HELYTÁLLÓ DESIGN ÉS MINŐSÉG!  
- A RÖGZÍTÉSI PONTOKAT SPECIÁLIS GUMIS LESZORÍTÓK TESZIK KOTYOGÁS ÉS HOLTJÁTÉKMENTESSÉ.
AZ ALUMÍNIUM ÉS MŰANYAG KOMBINÁCIÓJA HOSSZÚ ÉLETTARTAMOT BIZTOSÍT!
AKÁR STÉGEN VAGY SZIKLÁS TALAJON IS GOND NÉLKÜL ALKALMAZHATÓ!
ROD POD ADATAI:
5 FÉRŐHELYES (mind menetes)
FELÁLLÍTÁSI IDŐ kb.: 70mp - 130mp
-MAX. HOSSZÚSÁG: 150cm
-MIN. HOSSZÚSÁG: 90cm
-TÖMEGE HORD TÁSKÁVAL: 1, 9kg
-TÖMEGE HORD TÁSKA NÉLKÜL: 1, 5kg
-FELÁLLÍTÁSI MAGASSÁG: -minimum: 43cm -maximum: 77cm
(erre még rá kell számítani az elektromos vagy az egyszerű bottartó magasságát).
-VÍZHATLAN FEKETE SZÍNŰ Vagy Zöld HORD TÁSKÁVAL EGYÜTT ADOM
ÜZLETI ÁRA : 18900ft meg tudod nézni de az még egy botal kevesebet lehet rá teni ami ebben az üzletben van  üsd be a Googleba hogy  MOON ROD POD de Luxe



Jelenlegi ára: 10 999 Ft

Az aukció vége: 2011-07-05 14:00
. Rod pod olcson Uj!!! - Jelenlegi ára: 10 999 Ft

Puskák-pajzsok-fohászok - Jelenlegi ára: 1 Ft

Beretz Katalin: Puskák-pajzsok-fohászok
Dr. Nagy Endre Afrika-vadász kalandos élete. DEDIKÁLT Dr. Nagy Endréné által.
2001. A képek, fotók a balatedericsiAfrika Múzeum archímuvából valók. Hiánytalan, szép állapot.


Jelenlegi ára: 1 Ft

Az aukció vége: 2011-07-04 13:43
. Puskák-pajzsok-fohászok - Jelenlegi ára: 1 Ft

kifordítható konyhaszekrény rács-polc 2 db - Jelenlegi ára: 4 000 Ft

Nagyon masszív (nem ikeás) sarok konyhaszekrénybe való (de bárhova felhasználható) praktikus, kihajtható króm rácsos polc.
A csomagolása már nincs meg, de nem volt beépítve.
2 db van belőle, az ár a 2 db-ra vonatkozik. Egyben szeretném csak eladni.
Méreteiből adódóan személyes átvétel lehetséges.



Jelenlegi ára: 4 000 Ft

Az aukció vége: 2011-07-03 13:18
. kifordítható konyhaszekrény rács-polc 2 db - Jelenlegi ára: 4 000 Ft

Német Anyasági arany (?) fokozata -EREDETI - Jelenlegi ára: 5 000 Ft

Kép szerinti állapotban. Szerintem leverték a zománcát és újra pingálták.   Eredetiségére élettartam garanciát vállalok! Csak gyűjteményi és oktatási célra használható!



Jelenlegi ára: 5 000 Ft

Az aukció vége: 2011-07-03 12:23
. Német Anyasági arany (?) fokozata -EREDETI - Jelenlegi ára: 5 000 Ft

Vajszínű hímzett Lise Charmel melltartó 85D - Jelenlegi ára: 800 Ft

Keveset használt, jó állapotú vajszínű hímzett Lisa Charmel francia melltartó. 85D
Szállítási mód: személyes átvétel, posta.


Jelenlegi ára: 800 Ft

Az aukció vége: 2011-07-04 22:21
. Vajszínű hímzett Lise Charmel melltartó 85D - Jelenlegi ára: 800 Ft

AquaImpex prémiumSticks 1Liter 1Ft-ról NMÁR - Jelenlegi ára: 1 Ft


AquaImpex Prémium Sticks haleledel 1Liter 1Ft-ról!!
 
Úszó sticks formájú díszhaltáp speciális gyártási technikával előállítva Németországban, így az alapanyagok vitamin, ásványi, és nyomelem tartalma magas arányban megmarad. Adható főeledelként minden tavi, és hidegvizi halnak, VIZITEKNŐSNEK, napi rendszerességgel.
Összetétel: gabona és növényi összetevők, hal, és állati összetevők, alga(spirulina), rák, és puhatestű állatkák, élesztő,  és vitaminok, provitaminok.
Tartalmi anyagok: fehérje 33%, zsírok 4%, rostok 4%, hamu 8, 5%
vitaminok: vitamin A: 12000 i. E. /kg, vitamin D3 1200i. E. /kg, vitamin E 80mg/kg, (alpha tocopherolacetat), astaxanthin,  ásványi anyagok, nyomelemek.
Kiszerelés: 1000ml,   zárható tasakban
 
Nem kizárt, hogy más termékeim is érdekelni fognak, nézd meg nyugodtan!
 
 
Szállítás, átvétel:
-Személyesen Algyőn ingyenesen
-Személyesen Szegeden 10 000Ft feletti vásárlás esetén ingyenesen
-Előre utalással: +800ft,
 


Jelenlegi ára: 1 Ft

Az aukció vége: 2011-07-03 21:45
. AquaImpex prémiumSticks 1Liter 1Ft-ról NMÁR - Jelenlegi ára: 1 Ft

Új MAGNUM LED LCD DUAL CHRONO! 1FT NMÁ - Jelenlegi ára: 1 Ft

Új! MAGNUM Dual különleges férfi karóra!
Teljesen új, eredeti gyári csomagolásban+ gyári fém dobozzal
ezüst színű stainless steel tokozás, Kaucsuk szíj
Quartz Dual analog-Led Lcd szerkezet sok funkcióval
világítás /illuminator/stopper, 3 bar cseppálló tokozás Full dátum, Világítás funkció gombnyomásra!
Spóroljon a postaköltségen!
Lehetőség van több termék egy csomagban történő szállítására
Így pénzt takaríthat meg!
1 Ft-ról indul a licit és nincs minimálár!
Tehát bármennyiért az Öné lehet, akár 1 ft-ért is!
Ajándéknak is kitűnő választás!
Kattintson ide !!! Még több óra és 1ft-os aukcióimat itt megnézheti!



Jelenlegi ára: 1 Ft

Az aukció vége: 2011-06-30 21:21
. Új MAGNUM LED LCD DUAL CHRONO! 1FT NMÁ - Jelenlegi ára: 1 Ft

Új! 5"GPS!(533MhzCPU!)Teljes EU.térkép.1év gar! - Jelenlegi ára: 1 Ft




Jelenlegi ára: 1 Ft

Az aukció vége: 2011-06-30 21:00
. Új! 5"GPS!(533MhzCPU!)Teljes EU.térkép.1év gar! - Jelenlegi ára: 1 Ft

Eredeti Adidas ffi pulcsi XL-XXL - Jelenlegi ára: 1 990 Ft

szép állapotban.
Ujjhossz nyaktól mértem.



Jelenlegi ára: 1 990 Ft

Az aukció vége: 2011-07-02 20:19
. Eredeti Adidas ffi pulcsi XL-XXL - Jelenlegi ára: 1 990 Ft

Armani Attitude 75ML Eredeti Új Férfi Parfüm - Jelenlegi ára: 3 990 Ft

ARMANI ATTITUDE 75ML-es VADONAT ÚJ, FÓLIÁS, DOBOZOLT, EREDETI FÉRFI PARFÜM ELADÓ! OLASZORSZÁGBÓL BEHOZVA, MAGYARORSZÁGON A LEGJOBB ÁRON ITT! GARANCIÁVAL! -Postai utánvéttel!


Jelenlegi ára: 3 990 Ft

Az aukció vége: 2011-06-30 19:44
. Armani Attitude 75ML Eredeti Új Férfi Parfüm - Jelenlegi ára: 3 990 Ft

Aknaszlatina Ferencbánya 20 képes leporello 1940.k - Jelenlegi ára: 2 000 Ft

Régi leporello.
Knoll fotó kiadása, évszám nélkül. (1940. k. )
20 db. kisméretű, 10x6cm-es képből áll.
Borítója viseltes, belül szép állapotú.
Ritka példány.
Személyes átvétel csak Pécsett lehetséges. Postázás ajánlottan, ennek költsége 300 Ft.



Jelenlegi ára: 2 000 Ft

Az aukció vége: 2011-07-03 19:12
. Aknaszlatina Ferencbánya 20 képes leporello 1940.k - Jelenlegi ára: 2 000 Ft

Rapala Shad Rap SR-8 B wobbler!! FINN! - Jelenlegi ára: 1 900 Ft


Az aukció tárgya egy Rapala Shad Rap wobbler,  8 cm hosszú,  B  színkódú,  nagyon jó állapotban.  Finn gyártmány! Már nem gyártott méret.
A postaköltség 360 Ft ajánlott levélként, ha legalább 3500 Ft értékben vásárol a kínálatomból, átvállalom a postaköltséget. Személyes átvételre Egerben és kéthetente Székesfehérváron van lehetőség.         
      Ide kattintva még több minőségi wobblert találsz!


Jelenlegi ára: 1 900 Ft

Az aukció vége: 2011-07-03 18:53
. Rapala Shad Rap SR-8 B wobbler!! FINN! - Jelenlegi ára: 1 900 Ft

Kangol férfi cipő - Jelenlegi ára: 6 500 Ft

Márkás férfi cipő!
Rendelhető méretek: 39, 41, 42, 43, 44
A termékeket úgy rendelem! Szállítási idő 6 munkanap! Amint a termék Nálam van emailt küldök. Fizetni csak ekkor kell! Az utalás után azonnal postázom!
Szerintem megéri kivárni ezt a kis időt, mert márkás, új termékeket kapsz nagyon jó áron!
Mivel a termék FIX áras bármikor leütheted, nem kell megvárni az aukció végét!
A kérdésekre szívesen válaszolok! : )


Jelenlegi ára: 6 500 Ft

Az aukció vége: 2011-07-02 18:26
. Kangol férfi cipő - Jelenlegi ára: 6 500 Ft

37-es Fiorella papucs nöi - Jelenlegi ára: 100 Ft

37-esfehér Fiorellapapucs  gyöngy diszitéssel   kicsit kemény a talpa


Jelenlegi ára: 100 Ft

Az aukció vége: 2011-07-11 17:34
. 37-es Fiorella papucs nöi - Jelenlegi ára: 100 Ft

HÍRLAPBÉLYEGEK 1871/1900 **is,1fogazott 1 Ft-ról! - Jelenlegi ára: 1 Ft

PECSÉTELT ÉS POSTATISZTA**.
JÓ LICITÁLÁST!
A MEGNYERT AUKCIÓ TÁRGYÁT 2 HÉTIG ŐRZÖM, HA NEM JELENTKEZIK A VEVŐ, ÚJRA INDÍTOM!
SOK SZÉP, ÉRDEKES, RÉGI, POSTATISZTA** ÉS PECSÉTELT MAGYAR ÉS KÜLFÖLDI BÉLYEGET, ALBUMOT, ÍVEKET, FDC-ket INDÍTOK 1 Ft-ról!
ÉRDEMES BENÉZNI!
TOVÁBBI KELLEMES IDŐTÖLTÉST!


Jelenlegi ára: 1 Ft

Az aukció vége: 2011-07-11 17:00
. HÍRLAPBÉLYEGEK 1871/1900 **is,1fogazott 1 Ft-ról! - Jelenlegi ára: 1 Ft

2011. június 27., hétfő

Geze ajtócsukó - Jelenlegi ára: 10 000 Ft


Geze ajtócsukó , fehér hibátlan állapotban!
Eredeti ára 25000 Ft felett van!
Ne hagyd ki ennyiért!



Jelenlegi ára: 10 000 Ft

Az aukció vége: 2011-07-04 16:55
. Geze ajtócsukó - Jelenlegi ára: 10 000 Ft

Női pántos nyári ruha Angliából - Jelenlegi ára: 2 000 Ft

Egy alkalommal viselt ruha.
Hossza pántokkal együtt 114cm.
mell 2x 43cm
belül selymes anyaggal vékonyan bélalt, hogy ne látszódjon át.



Jelenlegi ára: 2 000 Ft

Az aukció vége: 2011-07-05 16:30
. Női pántos nyári ruha Angliából - Jelenlegi ára: 2 000 Ft

Baby Annabell hintaágy és babahordozó új - Jelenlegi ára: 5 990 Ft

Teljesen új
A lányomnak vettük, de mást kapott helyette...
Eredeti ára 16000 Ft. körül volt.
Aukcióimat kérésre előbb is lezárom, amennyiben nincs még rajta licit ill. több megfigyelő
Kis állat és dohányfüst mentes tiszta háztartásból kínálom eladásra


Jelenlegi ára: 5 990 Ft

Az aukció vége: 2011-07-08 16:04
. Baby Annabell hintaágy és babahordozó új - Jelenlegi ára: 5 990 Ft

Next uk 14-es duplahatású akár 1 ft-ért! L-es - Jelenlegi ára: 1 Ft

Eladó a képen látható rószaszín-fehér duplahatású felső.
Méreteit fent megadtam.
Pamut, kellemes viselet. Anyaga nagyon jó rugalmas.
Minden termékem 1 ft-ról indul, jó licitálást!



Jelenlegi ára: 1 Ft

Az aukció vége: 2011-07-04 15:09
. Next uk 14-es duplahatású akár 1 ft-ért! L-es - Jelenlegi ára: 1 Ft

HOLLISTER BY ABERCROMBIE TOLLMELLENY/ L-es azon. - Jelenlegi ára: 11 999 Ft


WELCOME TO MY
UK SHOP : )
HOLLISTER
BY
ABERCROMBIE & FITCH
 NŐI
TOLLMELLENY
SZIN; ROZSASZINU
MÉRET; L-ES
BOLTI AR; 50000FT
ITT MEGVSAROLHATO 50%-KAL OLCSOBBAN!!!!
HA VALAHOL OLCSOBBAN TALAJA MEGA TERMEKET, KEREM VIGYAZZON!!!!! !!
NEM MINDEN JO AMI OLCSO!!!!!
EZ A TERMEK RAKTARON VAN ES 5-7 NAPOS POSTAZASSAL MEGVASAROLHATO.
MINDENTERMEKET INNEN A UK-BOL POSTAZOK.
HA AZ ARU KESZLETEN VAN 5-7 NAP.
HA AZ ARUT RENDELNEM KELL 10-20 NAP.
A CSOMAGOT AJANDEKKENT KULDOM , TEHAT NEM KELL VAMOT FIZETNI RA.: )
MINDEN CSOMAG BIZTOSITVA VAN ES CSAK ALAIRAS ELLENEBEN VEHETO AT.
NAGYOBB RENDELESRE IS VAN LEHETOSEGAKAR 10-20-30%-OS KEDVEZMENNYEL IS.: )
KERESKEDOK ES VISZONTELADOKAT IS SZIVESEN VAROK.
BARMILYEN KERDESRE 24 ORAN BELUL VALASZOLOK.
HA KEPET KULD A TERMEKROL ES NINCS RAKTARON BARMIKOR BESZEREZHETO.



Jelenlegi ára: 11 999 Ft

Az aukció vége: 2011-07-02 14:00
. HOLLISTER BY ABERCROMBIE TOLLMELLENY/ L-es azon. - Jelenlegi ára: 11 999 Ft

divatos gladiátor szandál - Jelenlegi ára: 2 000 Ft

Eladó ez a divatos szegecsekkel diszitett gladiátor jellegű szandál!!!!
Rendkivül mutatós darab!
Bármilyen kérdésed van irj.... szivesen válaszolok!
Mérte: 39



Jelenlegi ára: 2 000 Ft

Az aukció vége: 2011-07-02 13:26
. divatos gladiátor szandál - Jelenlegi ára: 2 000 Ft

KURT RÜCKMANN: GYILKOSSÁG A KERESZTÚTON - Jelenlegi ára: 200 Ft

BookHouse könyvdiszkont: Az ezer könyv házaTisztelt Érdeklődő! A BookHouse Könyvdiszkont Csapata üdvözli Önt! Kérjük, csak a terméklapon olvasható szállítási feltételek elfogadása esetén licitáljon a termékre! GYILKOSSÁG A KERESZTÚTONA termék használt, olvasott: eladó a képen látható állapotban. Kínálatunkban több mint tízezer új és használt könyv szerepel, melyeket raktárról tudunk szállítani. A gyerekkönyvektől kezdve a szépirodalmon át a bestseller kiadványokig rengeteg könyv címből választhat.
Nézze meg őket most: BookHouse Könyvdiszkont könyvekSzállítási feltételek: Személyes átvételre kizárólag a budapesti üzletünkben van lehetőség (az Örs vezér tértől 1 percre), hétfőtől péntekig 9. 30 és 17. 30 óra között, valamint szombaton 9. 30 és 13. 30 óra között. Házhoz szállítás futárszolgálattal, előre fizetéssel vagy utánvéttel lehetséges. A szállítási költség Magyarországon előre utalással 730 Ft., utánvéttel 995 Ft., de 10. 000 Ft. feletti vásárlás esetén a szállítás díjtalan. A leütést követő 1-2 munkanapon belül kerül a könyv a raktárból az üzletbe, így aznapi átvétel nem lehetséges. A leütést követő 7 napon belül, kérjük, e-mailen jelentkezzen a könyvért, és adja meg, milyen módon (személyes vagy házhozszállítás) szeretné átvenni a könyvet. Kínálatunkban kizárólag raktárkészleten lévő könyvek találhatók, azonban a beszerzések és eladások függvényében a készletünk folyamatosan változik, ezért sajnos előfordulhat, hogy a megrendelt könyv közben elfogyott.
Ajánlatunk a készlet erejéig érvényes. Készlethiány esetén, a megrendelést előfoglalásba tesszük és tájékoztatjuk Önt a várható szállítási időpontról. A gyors és pontos kommunikáció miatt kérjük, hogy lehetőség szerint e-mailben tartsa velünk a kapcsolatot! Kérjük csak a fentiek tudatában licitáljon a termékre! Köszönjük, hogy megtisztel bennünket bizalmával!
a BookHouse Könyvdiszkont Csapata


Jelenlegi ára: 200 Ft

Az aukció vége: 2011-07-01 20:27
. KURT RÜCKMANN: GYILKOSSÁG A KERESZTÚTON - Jelenlegi ára: 200 Ft

Zakas, Nicholas C.: Professzionális Ajax - Jelenlegi ára: 7 650 Ft

BookHouse könyvdiszkont: Az ezer könyv házaTisztelt Érdeklődő! A BookHouse Könyvdiszkont Csapata üdvözli Önt! Kérjük, csak a terméklapon olvasható szállítási feltételek elfogadása esetén licitáljon a termékre! Professzionális AjaxA könyv listaára: 9000 Ft. Leírás:
A téma iránt érdeklődő olvasók (leginkább webfejlesztők, akik jártasak a JavaScript, HTML és a CSS területén, és birtokában vannak valamely szerver oldali nyelvnek) az Ajax-technológiák és -minták fejlesztői ismereteinek összegzését találják a jelen műben. Az Ajax általános bemutatása után tárgyalják a szerzők annak alapjait, mintáit, osztálykönyvtárait, írnak a kéréskezelésről, az XML-ről, XPath-ról és XSLT-ről, az RSS-sel és Atommal végzett tartalomszórásról, valamint a JSON-ról és a Cometről. A kiadvány második felében olvashatunk a térképekről és a mashup-alkalmazásokról, az Ajax hibakereső eszközeiről, keretrendszereiről, a minimodulokról a webhelyen és az ún. Atlasról. A könyvet két részletes esettanulmány zárja. A kötet végén függeléket, tárgymutatót, illetve a GNU általános nyilvános licenc leírását találjuk. ISBN: 978-963-9131-93-4A termék eladó új, olvasatlan állapotban. Kínálatunkban több mint tízezer új és használt könyv szerepel, melyeket raktárról tudunk szállítani. A gyerekkönyvektől kezdve a szépirodalmon át a bestseller kiadványokig rengeteg könyv címből választhat.
Nézze meg őket most: BookHouse Könyvdiszkont könyvekSzállítási feltételek: Személyes átvételre kizárólag a budapesti üzletünkben van lehetőség (az Örs vezér tértől 1 percre), hétfőtől péntekig 9. 30 és 17. 30 óra között, valamint szombaton 9. 30 és 13. 30 óra között. Házhoz szállítás futárszolgálattal, előre fizetéssel vagy utánvéttel lehetséges. A szállítási költség Magyarországon előre utalással 730 Ft., utánvéttel 995 Ft., de 10. 000 Ft. feletti vásárlás esetén a szállítás díjtalan. A leütést követő 1-2 munkanapon belül kerül a könyv a raktárból az üzletbe, így aznapi átvétel nem lehetséges. A leütést követő 7 napon belül, kérjük, e-mailen jelentkezzen a könyvért, és adja meg, milyen módon (személyes vagy házhozszállítás) szeretné átvenni a könyvet. Kínálatunkban kizárólag raktárkészleten lévő könyvek találhatók, azonban a beszerzések és eladások függvényében a készletünk folyamatosan változik, ezért sajnos előfordulhat, hogy a megrendelt könyv közben elfogyott.
Ajánlatunk a készlet erejéig érvényes. Készlethiány esetén, a megrendelést előfoglalásba tesszük és tájékoztatjuk Önt a várható szállítási időpontról. A gyors és pontos kommunikáció miatt kérjük, hogy lehetőség szerint e-mailben tartsa velünk a kapcsolatot! Kérjük csak a fentiek tudatában licitáljon a termékre! Köszönjük, hogy megtisztel bennünket bizalmával!
a BookHouse Könyvdiszkont Csapata


Jelenlegi ára: 7 650 Ft

Az aukció vége: 2011-07-01 19:56
. Zakas, Nicholas C.: Professzionális Ajax - Jelenlegi ára: 7 650 Ft

Nike Mercurial stoplis edzőcipő 36-os - Jelenlegi ára: 1 990 Ft

Nike műanyag stoplis edzőcipő. Jó állapotú, néhány helyen kopás.  
Belső talphossz: 23 cm.



Jelenlegi ára: 1 990 Ft

Az aukció vége: 2011-06-29 19:39
. Nike Mercurial stoplis edzőcipő 36-os - Jelenlegi ára: 1 990 Ft

Vw passat lemezfelnigarnitúra 6x15coll Újszerű!!! - Jelenlegi ára: 17 500 Ft

4db újszerű állapotban lévő vw lemezfelnigarnitúra  5x112-es
osztókörrel 6x15coll    et: 45   Minden 5x112-es skoda vwseat , audi típusra jó! 57mm-es agyátmérővel. Szép újszerű állapotban!
Az ár a garnitúrára vonatkozik!!!!! !!!!! !!



Jelenlegi ára: 17 500 Ft

Az aukció vége: 2011-07-10 19:00
. Vw passat lemezfelnigarnitúra 6x15coll Újszerű!!! - Jelenlegi ára: 17 500 Ft

Sexy különleges fazonú top - L-XL - Jelenlegi ára: 2 990 Ft

Sexy, extravagáns mintájú felső
Különleges, félvállas fazonú,
díszes vállpánttal
Farmerhez, utcai viseletnek , vagy sexy partyfelsőnek
L-XL méretre jó
Két méretben : S-M ; L-XL
MÁS SZÍNEKBEN, MÉRETEKBEN ÉS FAZONOKBAN : AZ ELADÓ TOVÁBBI TERMÉKEI -BEN
További felsők, nadrágok, partyruhák, blúzok, alkalmi felsők, bolerok közül válogathatsz a termékeim között !
AMENNYIBEN A TEREMÉKEIM KÖZÜL EGYSZERRE MIN. KETTŐ DB-OT RENDELSZ, ELENGEDEM A POSTAKÖLTSÉGET!!
!! CSAK AKKOR LICITÁLJ A TERMÉKRE, HA A VÉTELÁRAT MAXIMUM HÉT NAPON BELÜL ÁTUTALOD A SZÁMLÁMRA !!
Termékcsere csak hibátlan, nem használt, címkés termékre vonatkozik. Elsősorban méretcsere, ha nincs méret akkor más termékre, a vevő állja az oda-vissza pk. - et



Jelenlegi ára: 2 990 Ft

Az aukció vége: 2011-07-02 18:12
. Sexy különleges fazonú top - L-XL - Jelenlegi ára: 2 990 Ft

Oriflame parfümök kedvező áron - Jelenlegi ára: 1 299 Ft

1. Amethyst Fatale Edp:  egy igazán mámorító illat az írisz, az ámbra és a rózsa buja illatával kombinálva. 50 ml
Ára: 2499 Ft
2. Moon Edt : a fejjegy citrus- és fűszeres aromáját átöleli a szívjegy virágaiból és az alapjegyíriszéből és a fás pézsmájából szőtt aromacsokor. 30 ml
Ára: 1299 Ft
3. Northern Lights Edt:  egy igazán kellemes tavaszi virág illat citrusos jegyekkel
50 ml
Ára: 1999 Ft


Jelenlegi ára: 1 299 Ft

Az aukció vége: 2011-07-03 17:44
. Oriflame parfümök kedvező áron - Jelenlegi ára: 1 299 Ft

Nyomás Útána Belmondo A Nő Kétszer Vígjáték DVD - Jelenlegi ára: 2 500 Ft

Jó állapotú Dvd-ék! Karc mentes! Szinkronizált


Jelenlegi ára: 2 500 Ft

Az aukció vége: 2011-07-10 16:59
. Nyomás Útána Belmondo A Nő Kétszer Vígjáték DVD - Jelenlegi ára: 2 500 Ft

OLCSÓN! SofLens Daily Disposable (30 db), napi - Jelenlegi ára: 3 790 Ft

Kérjük, nézze meg a galériában többi termékünket is! Hiszünk abban, hogy nincs Magyarországon nálunk olcsóbb - átlagos vásárlónk évi 10-50 ezer forintot takarít meg azzal, hogy tőlünk vásárol! Kérjük, ha kontaktlencsét rendel tőlünk, rendelése során a megjegyzés részben küldje el nekünk a kontaktlencse paramétereit! (dioptria, görbület, tórikus lencséknél még cylinder és tengely. Köszönjük! ) Kiszerelés: 30db/csomag Hordási idő: napi Elérhető dioptriák: -9. 00-től +6. 50-ig; -9. 00 és -6. 00 között 0, 5 dioptriánként
-6 és 0. 00 között 0, 25 dioptriánként
0. 00 és +6. 00 között 0, 25 dioptriánként
+6. 50
Elérhető görbületek (BC): 8. 6   Termékleírás: A Softlens Daily Disposable a legújabb generációja a népszerű Softlens Komfort lencséknek. A Softlens Daily Disposable nemionikus anyagának, a Hilafilcon B-nek köszönhetően jobban ellenáll a sérüléseknek és hosszantartó, kényelmes viselést garantál. Minden egyes pislogással a lencse újranedvesíti magát, így a retina folyamatosan elegendő oxigénhez jut. A Softlens Daily Disposable egyaránt ajánlott az új, illetve már tapasztalt kontaktlencse hordók számára. Az ergonomikus kiakalításának köszönhetően a Softlens Daily Disposable kényelmesen ül a szemen, tiszta, éles látást biztosítva minden alkalommal. A Softlens Daily Disposable napi kihordású lencse, reggel beteszi, este kidobhatja. Tökéletes akár alkalmi sporttevékenységhez, vagy csak ha nem akar bajlódni a napi ápolással. Az átvétel és fizetés menete: - Kérjük jelezze a Vaterás vásárlás során, hogy
-* futárral vagy személyesen szeretné-e átvenni a terméket. (A házhoz szállítás díja 899 forint, 15. 000 forint összértékű rendelés esetén ingyenes. A személyes átvétel Budapest belvárosában található irodánkban ingyenes)
- * készpénzben vagy banki utalással kíván-e fizetni.
- Ön a Vaterás leütést követően megkapja a visszajelzést elérhetőségeinkkel. Kérnénk, hogy ezt követően küldjön nekünk egy válasz emailt a következő adatokkal: dioptria-érték, görbületet (és tórikus, multi/bikofális lencsék lencsék esetén a további szükséges paraméterek). Szintén jelezze, hogy milyen módon kívánja átvenni és kifizetni a terméket.
- Mi ezután visszaigazoljuk megrendelését és a várható szállítási időt, amely várhatóan 2-4 munkanap (esetleg ritka dioptriák és tórikus lencsék esetén 4-10 munkanap) lesz.
- Végül egy újabb emailben értesítjük Önt, amikor a termék raktáron van és személyesen átvehető vagy átadjuk a futárnak.
- Személyes átvétel esetén Ön megkapja irodánk címét és az útbaigazítást térképpel. Munkanapokon 9. 00 és 17. 00 között várjuk Önt irodánkban. A futár a megadott szállítási címre (házhoz vagy munkahelyre) viszi a termékeket, a feladást követő 24 órán belül. Amennyiben nem találja Önt, akkor még legfeljebb 2 alkalommal próbálkozik a kézbesítéssel. A kiszállítás hétfőtől szombatig naponta 8. 00 és 20. 00 óra között történik. - 30 napos visszavételi garanciát adunk a sértetlen, bontatlan csomagolású termékekre (a törvényileg kötelező 8 napos elállási jogon felül) Ha vannak még kérdései, írjon nekünk! Bármely további kérdését szívesen megválaszoljuk!
Nézze meg további termékeinket is! Szerintünk nálunk találja Magyarország legolcsóbb kontaktlencséit, folyadékjait és szemcseppjeit! Átlagos vásárlónk évi 10-50 ezer forintot takarít meg azzal, hogy tőlünk vásárol.
Kellemes vásárlást kívánunk, és reméljük, hogy visszatérő vásárlónk lesz!
Az eOptika csapata



Jelenlegi ára: 3 790 Ft

Az aukció vége: 2011-06-27 16:40
. OLCSÓN! SofLens Daily Disposable (30 db), napi - Jelenlegi ára: 3 790 Ft

POSTA TISZTA HOLLAND SOROK!!!!!!!!!! - Jelenlegi ára: 60 Ft

.. MINDÉG A KÉPEN LÁTHATÓ BÉLYEG AZ OTT LÁTHATÓ ÁLLAPOTBAN ELADÓ!!! A NEM MEGFELELŐ BÉLYEGEKET MINDENKOR VISSZA VESZEM VAGY KICSERÉLEM!!!!! !!!!. NÉZD MEG TÖBB MINT 1000-DB-OS ÁRU KÉSZLETEMET. KÉREM 1-HÉTEN BELÜL A KAPCSOLATOT FELVENNI. 1-HÓNAPNÁL TOVÁBB A BÉLYEGEKET NEM ŐRZÖM MEG CSAK MEGBESZÉLÉS ALAPJÁN. A SZÁLLÍTÁSKOR HIÁNYZÓ BÉLYEGEK HELYETT VÁLASZTHATNAK TERMÉKEIMBŐL, VAGY TERMÉSZETESEN VISSZA UTALOM A HIÁNYZÓ BÉLYEGEK ÁRÁT. SZÁLLÍTÁS A POSTAI DÍJSZABÁS SZERINT. UTALÁSKOR A FELHASZNÁLÓ NEVET KÉREM FELTÜNTETNI. KELLEMES IDŐTÖLTÉST KÍVÁNOK.


Jelenlegi ára: 60 Ft

Az aukció vége: 2011-07-17 15:59
. POSTA TISZTA HOLLAND SOROK!!!!!!!!!! - Jelenlegi ára: 60 Ft

XIX. század végi olasz festmény - Jelenlegi ára: 15 000 Ft

XIX. század végi olasz olaj-vászon festmény. A jobb szélén kisebb hiba található, ahogy a képen is látszik.


Jelenlegi ára: 15 000 Ft

Az aukció vége: 2011-07-02 15:38
. XIX. század végi olasz festmény - Jelenlegi ára: 15 000 Ft

Peugeot 206 1.4-es motor - Jelenlegi ára: 59 900 Ft

kpl motor hengerfejestől, az ár nem tartalmazza a generátort, indítómotort, kormányszerót, injektort, kipufogót, katalizátort!!!     működőképes , adásvételivel.


Jelenlegi ára: 59 900 Ft

Az aukció vége: 2011-07-04 15:18
. Peugeot 206 1.4-es motor - Jelenlegi ára: 59 900 Ft

2011. június 26., vasárnap

Umeox mobile V159-02 - Jelenlegi ára: 9 990 Ft

MOBILBAN IS A LEGNAGYOBB! Gyors HÁZHOZSZÁLLÍTÁS 30. 000 Ft felett INGYEN! Új és használt mobiltelefonok adás-vétel , szervizelés! ---------------------------------------------------------------Kérjük telefon esetén megrendelésnél érdeklődjön , hogy jelenleg van e raktáron a választott szín! Az akciós árat cégünk a készlet ereéig garantálja, mivel számos helyen jelenik meg hirdetésünk, így kérjük leütés előtt érdeklődjön az aktuális készletről! Megértését köszönjük! Amennyiben munkanapon 16h-ig (előzetes egyeztetést követően) leüti a terméket, úgy még akár aznap lehetősége nyílik a személyes átvételre budapesti üzletünkben, vagy ahogy kapacitásunk engedi Budapesten DÍJMENTESEN mihamarabb kiszállításra kerül. Vidéki címre a RoyalSprint futárszolgálat kézbesíti a csomagot, melyet átvételkor kell egy összegben kifizetni, ezt leghamarabb másnapi munkanapra tudjuk garantálni.
Ennek díja: 30. 000 Ft alatti rendelés esetén 1. 500 Ft
30. 000 Ft feletti rendelés esetén INGYENESA fizetés, készpénzzel, vagy előre utalással történhet, illetve budapesti üzletünkben, személyes átvételkor lehetőségük nyílik bankkártyával való fizetésre is, ám ebben az esetben az ár néhány százalékkal módosul. Kérjük, amennyiben nem a készpénz fizetési formát választaná a részletekről érdeklődjön! Cégünk jogosult az általános forgalmi adóról szóló 1992. évi LXXIV. Törvény 48 § alapján különbözeti adózás szerint adózni. Készülék leütése esetén engedje meg, hogy ajánljak néhány használathoz szinte nélkülözhetetlen kiegészítőt:
Kijelző védő fólia
Memória kártya
Gépkocsi töltő
Amennyiben felkeltettük érdeklődését, úgy kérem tekintse meg további termékeinket!


Jelenlegi ára: 9 990 Ft

Az aukció vége: 2011-06-30 15:00
. Umeox mobile V159-02 - Jelenlegi ára: 9 990 Ft

hastánc ISIS fátyol, szárny ÚJ - több szín - Jelenlegi ára: 9 000 Ft

Új, gyönyörű mutatós Izisz-fátylak, 360°-os, 2 db 75 cm-es bambusznád rúddal. Tartótáska nincs hozzá.
2 típusa van, az átlátszóan szivárványos szitakötőszárny szerű és a tömör anyagú.
Rendelhető színek:
Átlátszó szivárványos: fehér, piros, lila, rózsaszín, zöld, türkizkék, sötétkék.
Tömör: zöld, sötétkék, piros, ezüst, arany, pink, türkizkék.
Rendelésre hozom, szállítási idő 2 hét.


Jelenlegi ára: 9 000 Ft

Az aukció vége: 2011-07-07 14:05
. hastánc ISIS fátyol, szárny ÚJ - több szín - Jelenlegi ára: 9 000 Ft

Régi párt(?)jelvény - Jelenlegi ára: 1 Ft

--
Postázás ajánlott küldeményként a posta mindenkori díjszabása szerint, a vételár beérkezése után három munkanapon belül.
Tekintse meg többi termékeimet is!
Több termékem egyidejű vásárlása esetén postaköltséget takarít meg.


Jelenlegi ára: 1 Ft

Az aukció vége: 2011-06-29 13:54
. Régi párt(?)jelvény - Jelenlegi ára: 1 Ft

Suzuki Swift,Geo Metro első fékbetétgarnitúra(4db) - Jelenlegi ára: 1 000 Ft

Geo Metro 1. 0 xf turbo
Suzuki Swift 1. 0, 1. 3, 1. 6
Első fékbetétgarnitúra. (4db)
Új, olasz gyártmány. LPR.
Nekem csak aggatnak, ezért aprópénzért eladó.


Jelenlegi ára: 1 000 Ft

Az aukció vége: 2011-07-07 13:28
. Suzuki Swift,Geo Metro első fékbetétgarnitúra(4db) - Jelenlegi ára: 1 000 Ft

TESCO 400.-Ft kedvezmény kupon (lazac) - Jelenlegi ára: 1 Ft

 TESCO 400. -Ft kedvezmény Vici füstölt szeletelt lazac 180g kupon
Felhasználható: 2011. július 31-ig.
A kupon A TESCO áruházaiban váltható be. Az egyes áruházak eltérő áruválasztékából adódóan egyes kuponok nem minden áruházban válthatók be. A kupon készpénzre nem váltható. A kupon az azon feltüntetett érvényességi időszak végéig használható fel. A kuponon feltüntetett kedvezmény kizárólag az azon feltüntetett termék(ek)re váltható be. Egy kupon egy alkalommal és csak egy tranzakcióhoz használható fel. A kupon a vásárlást követően, a pénztárnál történő fizetéskor váltható be. A kedvezmény a vásárlás végösszegéből kerül levonásra.


Jelenlegi ára: 1 Ft

Az aukció vége: 2011-07-07 12:48
. TESCO 400.-Ft kedvezmény kupon (lazac) - Jelenlegi ára: 1 Ft

NOTEBOOK LAPTOP hűtő 3 ventillátoros - Jelenlegi ára: 1 550 Ft


Új termék!
Notebook, laptop hűtő, tartó
- USB-ről működő csendes, kék ledes 3 db ventilátorral, amik alulról hűtik a gépet
- átlátszó plexi anyagból
- a hátulja kissé döntött, hogy kényelmesebbé tegye a géphasználatot
- 3  csendes ventillátor gondoskodik a megfelelő hűtésről
- LED-es megvilágítás
- USB portról működik, külső áramforrást nem igényel
Mérete: 29x24x5 cm
személyesen szombaton: Bp. II. III.,   ker, v. posta
antik, arany, régiség, ritka, antik,


Jelenlegi ára: 1 550 Ft

Az aukció vége: 2011-06-29 12:18
. NOTEBOOK LAPTOP hűtő 3 ventillátoros - Jelenlegi ára: 1 550 Ft

Csernus Imre: Egészséges egyén, beteg társadal - Jelenlegi ára: 945 Ft

BookHouse könyvdiszkont: Az ezer könyv házaTisztelt Érdeklődő! A BookHouse Könyvdiszkont Csapata üdvözli Önt! Kérjük, csak a terméklapon olvasható szállítási feltételek elfogadása esetén licitáljon a termékre! Egészséges egyén, beteg társadalom? A könyv listaára: 1150 Ft. Leírás:
Mit is jelent lelkileg egészségesnek lenni? Kiket tarthatunk lelkileg beteg embernek? Lehet beteg egy társadalom? És hogyan hat egymásra az egyén és a társadalom? Három előadás háromféle módon közelíti meg ezeket a nehezen megválaszolható kérdéseket. Csernus Imre a lelki egészség alapfeltételének a felelősség felvállalását, a félelmeinkkel, gondjainkkal való nyílt szembenézést és a változtatás útjára való lépést tartja. Popper Péter a képességeknek megfelelő teljesítményeket, az életöröm képességét és az alkalmazkodást hangsúlyozza, és az egészséges egyén beteg társadalomban való életéről elmélkedik. Mohás Lívia a szinkronicitás és a századik majom elméletével támasztja alá azt a nézetét, hogy az egyén képes hatni a társadalomra. A kötetet Matolcsi-Papp Zoltán utószava zárja. ISBN: 963-7168-54-0A termék eladó új, olvasatlan állapotban. Kínálatunkban több mint tízezer új és használt könyv szerepel, melyeket raktárról tudunk szállítani. A gyerekkönyvektől kezdve a szépirodalmon át a bestseller kiadványokig rengeteg könyv címből választhat.
Nézze meg őket most: BookHouse Könyvdiszkont könyvekSzállítási feltételek: Személyes átvételre kizárólag a budapesti üzletünkben van lehetőség (az Örs vezér tértől 1 percre), hétfőtől péntekig 9. 30 és 17. 30 óra között, valamint szombaton 9. 30 és 13. 30 óra között. Házhoz szállítás futárszolgálattal, előre fizetéssel vagy utánvéttel lehetséges. A szállítási költség Magyarországon előre utalással 730 Ft., utánvéttel 995 Ft., de 10. 000 Ft. feletti vásárlás esetén a szállítás díjtalan. A leütést követő 1-2 munkanapon belül kerül a könyv a raktárból az üzletbe, így aznapi átvétel nem lehetséges. A leütést követő 7 napon belül, kérjük, e-mailen jelentkezzen a könyvért, és adja meg, milyen módon (személyes vagy házhozszállítás) szeretné átvenni a könyvet. Kínálatunkban kizárólag raktárkészleten lévő könyvek találhatók, azonban a beszerzések és eladások függvényében a készletünk folyamatosan változik, ezért sajnos előfordulhat, hogy a megrendelt könyv közben elfogyott.
Ajánlatunk a készlet erejéig érvényes. Készlethiány esetén, a megrendelést előfoglalásba tesszük és tájékoztatjuk Önt a várható szállítási időpontról. A gyors és pontos kommunikáció miatt kérjük, hogy lehetőség szerint e-mailben tartsa velünk a kapcsolatot! Kérjük csak a fentiek tudatában licitáljon a termékre! Köszönjük, hogy megtisztel bennünket bizalmával!
a BookHouse Könyvdiszkont Csapata


Jelenlegi ára: 945 Ft

Az aukció vége: 2011-07-01 11:52
. Csernus Imre: Egészséges egyén, beteg társadal - Jelenlegi ára: 945 Ft

AUDI A6 - gyári navigáció - ingyen posta! - Jelenlegi ára: 40 000 Ft

Eladó a képen látható, tökéletes állapotú, AUDI A6 V6, 2, 5 TDI-hez navigáció!!!
Évjárat: 2001-2003-as típushoz!
Nézz szét nálam, több alkatrészt is találhatsz, rendkívül kedvező áron!!
Kellemes nézelődést és jó licitálást kívánok!


Jelenlegi ára: 40 000 Ft

Az aukció vége: 2011-06-30 21:29
. AUDI A6 - gyári navigáció - ingyen posta! - Jelenlegi ára: 40 000 Ft

SONY kétkazettás deck TC-WR535 - Jelenlegi ára: 3 000 Ft

SONY kétkazettás, midkét oldalon forgófejes deck. Típusa: TC-WR535
Hibátlanul működik, jó állapotú készülék.
Szállítás költsége: 1100-Ft.
A lebonyolításra hét napot várok, ha ez idő alatt a vételár nem érkezik meg, az aukciót újra indítom!


Jelenlegi ára: 3 000 Ft

Az aukció vége: 2011-06-30 21:00
. SONY kétkazettás deck TC-WR535 - Jelenlegi ára: 3 000 Ft

Fehér rövidnadrág - Jelenlegi ára: 200 Ft

Eladó egy néhányszor használt, újszerű állapotú,  anta márkájú fehér rövidnadrág,  mindkét oldalán világoskék csik,  normál fazonú, anyaga 70% pamut-30% nylon. Ülep elől 26cm, hátul 34 cm, comb 60cm. Oldalt két zseb. A beleírt méret S, de szerintem inkább M-es.


Jelenlegi ára: 200 Ft

Az aukció vége: 2011-07-03 20:19
. Fehér rövidnadrág - Jelenlegi ára: 200 Ft

Zankó Géza határvadász fhdgy. autóval - Jelenlegi ára: 500 Ft

Zankó Géza határvadász fhdgy. autóban ülve.
Méret: 8. 7 cm x 6 cm



Jelenlegi ára: 500 Ft

Az aukció vége: 2011-07-03 19:53
. Zankó Géza határvadász fhdgy. autóval - Jelenlegi ára: 500 Ft

MS-6533 alaplap+2,4Pentium proci,+ hűtő - Jelenlegi ára: 3 000 Ft

A kopen látható alaplap, benne 2, 4 Ghz socket 478 intel pentium processzor+ cooler hűtő. Működő gépből Windows XP vel hibátlanul működik, driverei neten megtalálhatóak.
Posta 1050Ft


Jelenlegi ára: 3 000 Ft

Az aukció vége: 2011-06-28 19:37
. MS-6533 alaplap+2,4Pentium proci,+ hűtő - Jelenlegi ára: 3 000 Ft

Richter, Gabriele: Rózsák - Jelenlegi ára: 1 600 Ft

BookHouse könyvdiszkont: Az ezer könyv házaTisztelt Érdeklődő! A BookHouse Könyvdiszkont Csapata üdvözli Önt! Kérjük, csak a terméklapon olvasható szállítási feltételek elfogadása esetén licitáljon a termékre! RózsákA könyv listaára: 1950 Ft. Leírás:
A virágok királynője-ként emlegetett rózsák töretlen népszerűségének legfőbb bizonyítéka, hogy a mai napig állandó szereplői a virágoskerteknek. A számtalan gyakorlati tanácsban bővelkedő kötet e nemes és előkelő növények 140 fajtájának, színes fotókkal kiegészített leírását mutatja be, biztosítva ezzel a helyes ápolási módszerek elsajátítását. A kiadvány nyitó fejezetében a kert kialakításának és a virágok harmonikus elhelyezésének szempontjaival ismerkedhetünk meg, majd gondozásukkal kapcsolatos tudnivalókat (szaporítás, termőhely, talaj, ültetés, trágyázás, növényvédelem) tanulmányozhatjuk részletekbe menően. Ezt követően a rózsák fajtáinak jellemzéseit olvashatjuk, valamint szemrevételezhetjük a függelékben található, illatos és növénytartókba ajánlott rózsákat tartalmazó táblázatokat. A szemléltető ábrákkal és színes fotókkal illusztrált kötetet név- és tárgymutató zárja. ISBN: 963-7268-24-3A termék eladó új, olvasatlan állapotban. Kínálatunkban több mint tízezer új és használt könyv szerepel, melyeket raktárról tudunk szállítani. A gyerekkönyvektől kezdve a szépirodalmon át a bestseller kiadványokig rengeteg könyv címből választhat.
Nézze meg őket most: BookHouse Könyvdiszkont könyvekSzállítási feltételek: Személyes átvételre kizárólag a budapesti üzletünkben van lehetőség (az Örs vezér tértől 1 percre), hétfőtől péntekig 9. 30 és 17. 30 óra között, valamint szombaton 9. 30 és 13. 30 óra között. Házhoz szállítás futárszolgálattal, előre fizetéssel vagy utánvéttel lehetséges. A szállítási költség Magyarországon előre utalással 730 Ft., utánvéttel 995 Ft., de 10. 000 Ft. feletti vásárlás esetén a szállítás díjtalan. A leütést követő 1-2 munkanapon belül kerül a könyv a raktárból az üzletbe, így aznapi átvétel nem lehetséges. A leütést követő 7 napon belül, kérjük, e-mailen jelentkezzen a könyvért, és adja meg, milyen módon (személyes vagy házhozszállítás) szeretné átvenni a könyvet. Kínálatunkban kizárólag raktárkészleten lévő könyvek találhatók, azonban a beszerzések és eladások függvényében a készletünk folyamatosan változik, ezért sajnos előfordulhat, hogy a megrendelt könyv közben elfogyott.
Ajánlatunk a készlet erejéig érvényes. Készlethiány esetén, a megrendelést előfoglalásba tesszük és tájékoztatjuk Önt a várható szállítási időpontról. A gyors és pontos kommunikáció miatt kérjük, hogy lehetőség szerint e-mailben tartsa velünk a kapcsolatot! Kérjük csak a fentiek tudatában licitáljon a termékre! Köszönjük, hogy megtisztel bennünket bizalmával!
a BookHouse Könyvdiszkont Csapata


Jelenlegi ára: 1 600 Ft

Az aukció vége: 2011-06-30 18:34
. Richter, Gabriele: Rózsák - Jelenlegi ára: 1 600 Ft

SÓLÁMPA - Jelenlegi ára: 1 500 Ft

Elektromos Sólámpa . 230v -15w izzóval 2-2. 5 kg 16-18cm magas


Jelenlegi ára: 1 500 Ft

Az aukció vége: 2011-07-06 18:01
. SÓLÁMPA - Jelenlegi ára: 1 500 Ft

Hlavacska Edit: Igék - Jelenlegi ára: 2 395 Ft

BookHouse könyvdiszkont: Az ezer könyv házaTisztelt Érdeklődő! A BookHouse Könyvdiszkont Csapata üdvözli Önt! Kérjük, csak a terméklapon olvasható szállítási feltételek elfogadása esetén licitáljon a termékre! IgékA könyv listaára: 2520 Ft. Leírás:
Debreceni Nyári Egyetem
Magyar, mint idegen nyelvISBN: 963-86592-0-3A termék eladó új, olvasatlan állapotban. Kínálatunkban több mint tízezer új és használt könyv szerepel, melyeket raktárról tudunk szállítani. A gyerekkönyvektől kezdve a szépirodalmon át a bestseller kiadványokig rengeteg könyv címből választhat.
Nézze meg őket most: BookHouse Könyvdiszkont könyvekSzállítási feltételek: Személyes átvételre kizárólag a budapesti üzletünkben van lehetőség (az Örs vezér tértől 1 percre), hétfőtől péntekig 9. 30 és 17. 30 óra között, valamint szombaton 9. 30 és 13. 30 óra között. Házhoz szállítás futárszolgálattal, előre fizetéssel vagy utánvéttel lehetséges. A szállítási költség Magyarországon előre utalással 730 Ft., utánvéttel 995 Ft., de 10. 000 Ft. feletti vásárlás esetén a szállítás díjtalan. A leütést követő 1-2 munkanapon belül kerül a könyv a raktárból az üzletbe, így aznapi átvétel nem lehetséges. A leütést követő 7 napon belül, kérjük, e-mailen jelentkezzen a könyvért, és adja meg, milyen módon (személyes vagy házhozszállítás) szeretné átvenni a könyvet. Kínálatunkban kizárólag raktárkészleten lévő könyvek találhatók, azonban a beszerzések és eladások függvényében a készletünk folyamatosan változik, ezért sajnos előfordulhat, hogy a megrendelt könyv közben elfogyott.
Ajánlatunk a készlet erejéig érvényes. Készlethiány esetén, a megrendelést előfoglalásba tesszük és tájékoztatjuk Önt a várható szállítási időpontról. A gyors és pontos kommunikáció miatt kérjük, hogy lehetőség szerint e-mailben tartsa velünk a kapcsolatot! Kérjük csak a fentiek tudatában licitáljon a termékre! Köszönjük, hogy megtisztel bennünket bizalmával!
a BookHouse Könyvdiszkont Csapata


Jelenlegi ára: 2 395 Ft

Az aukció vége: 2011-06-30 17:57
. Hlavacska Edit: Igék - Jelenlegi ára: 2 395 Ft

Takachi TK-100 bukósisak 1 Ft !!! - Jelenlegi ára: 1 Ft

Takachi TK-100 típusú bukósisak
- L-es méretű
- sima plexivel
- fekete színű
- keveset használt
- szinte kifogástalan állapotban van, néhány karcolás van csak rajta, ez a képeken is látható
Ha kihagytam valami fontosat, kérdezzetek : -) !!!
Csak komoly érdeklődőknek !!!


Jelenlegi ára: 1 Ft

Az aukció vége: 2011-07-05 17:29
. Takachi TK-100 bukósisak 1 Ft !!! - Jelenlegi ára: 1 Ft

Krém ruhacsomag lány 9-10 év 2 db - Jelenlegi ára: 1 Ft

Köszöntelek az oldalamon.
Rengeteg ruhát töltök fel a napokban, ha van kedved és időd nézz körül nálam.
Ha valamelyik ruhánál hibát találok jelzem a leírásban.
Posta költség minden esetben saccolt, pontosat a végén tudok mondani.
Mindenkit kérek az aukció lejárta után 1-2 napon belül vegye fel velem a kapcsolatot vagy jelezze felém további licitálási szándékát!
Termék megvásárlása után kérek mindenkit 1 héten belül történjen meg az utalás, vagy még időben jelezzen felém mikor tud utalni.
Mindent meg lehet velem beszélni, csak szóljatok.
A ruhák mosva vasalva nincsenek!
80%-a krém, a maradék 1. osztály. Ha kimosod extra krémként is tovább értékesíthető! Rengeteg márkás, szinte az összes.
Szakadt nincs benn, mind szép állapotban van.


Jelenlegi ára: 1 Ft

Az aukció vége: 2011-07-02 17:14
. Krém ruhacsomag lány 9-10 év 2 db - Jelenlegi ára: 1 Ft

Fehér szürke csíkos felső, top S - Jelenlegi ára: 800 Ft

Fehér kis ujjatlan trikó, szürke csíkokkal és arany csillogós mintával az elején. Mérete: S 
Nézd meg a többi termékemet is!


Jelenlegi ára: 800 Ft

Az aukció vége: 2011-07-02 16:13
. Fehér szürke csíkos felső, top S - Jelenlegi ára: 800 Ft

2011. június 25., szombat

ASUS GEFORCE 8800GTS 320MB PCI-E GDDR-3 - Jelenlegi ára: 11 800 Ft

Eladó a fent nevezett ASUS NVIDIA GEFORCE 8800GTS 320MB-os videókártya, telepítő cd-vel.   A terméktáogatás az ASUS. COM oldalon elérhető.   A kipróbálás és szállítás, Pécsett és Baranyában megoldható, vidékre marad a posta.



Jelenlegi ára: 11 800 Ft

Az aukció vége: 2011-06-30 15:41
. ASUS GEFORCE 8800GTS 320MB PCI-E GDDR-3 - Jelenlegi ára: 11 800 Ft

Madár (241) - Jelenlegi ára: 1 Ft

1 db Ras Al Khaima bélyeg


Jelenlegi ára: 1 Ft

Az aukció vége: 2011-07-03 14:58
. Madár (241) - Jelenlegi ára: 1 Ft

OCZ DDR3 Memória - Jelenlegi ára: 12 500 Ft

A képeken látható memória fix áron , számlával garanciával eladó !
Bővebb infó  a lenti linken megnézhető, a memória innen származik!
http: //lambdacomputer. hu/termekek/reszletek/1561_ocz_ddr3_1333mhz_4gb_gold_kit_ocz3g1333lv4gk/
Az aukció zárását követően kérem a nyertes 3 napon belül vegye fel a kapcsolatot és 10 napon belül jelentkezzen az áruért. Ellenkező esetben negatív értékelés mellet újraindítom az aukciót.


Jelenlegi ára: 12 500 Ft

Az aukció vége: 2011-07-09 14:33
. OCZ DDR3 Memória - Jelenlegi ára: 12 500 Ft

Álomszép Vertbaudet 3részes virágos szett 6/68 - Jelenlegi ára: 1 200 Ft

Álomszép , hibátlan Vertbaudet szett kicsilányoknak!
Húzott buggyos újja van, gyönyörű virágok díszítik, mi ünneplősnek használtuk egyszer. Édes kis kocsicipő és kendő van hozzá!
Aki ismeri a márkát, az tudja, hogy igényes kis ruhácskák!
Köszönöm, hogy benéztél az oldalamra!.: o)


Jelenlegi ára: 1 200 Ft

Az aukció vége: 2011-07-09 13:58
. Álomszép Vertbaudet 3részes virágos szett 6/68 - Jelenlegi ára: 1 200 Ft

Holland 2 személyes bőr kanapé szép állapotban - Jelenlegi ára: 29 999 Ft

Eladó hibátlan állapotú fekete valódi bőr 2es Holland kanapé világos keményfa karfával. Nincs kiülve kiszakadva kikopva sehol sem. Mutatós kis portéka. Méretei: szélesség 148, mélység: 80cm, háttámla 88cm, ülő magasság 43cm. A szállítás üzemanyag ár fejében megoldható. Futárral 8990ft



Jelenlegi ára: 29 999 Ft

Az aukció vége: 2011-07-02 13:30
. Holland 2 személyes bőr kanapé szép állapotban - Jelenlegi ára: 29 999 Ft

LG Shine (KE970)Mobiltelefon - Jelenlegi ára: 4 290 Ft

LG Shine (KE970) arany színű eladó. A telefont kaptam, nem tudom milyen hálózattal működik, és ki sem tudtam próbálni. A készüléknek töltésproblémája van. Ezen kívül jó benne minden. A kijelző már megér ennyit!! Az előlap is kopásmentes!
Kérem, hogy csak komoly emberek licitáljanak! Alku képes, persze ésszerű határokonbelül!


Jelenlegi ára: 4 290 Ft

Az aukció vége: 2011-07-06 12:56
. LG Shine (KE970)Mobiltelefon - Jelenlegi ára: 4 290 Ft

LENGYEL GARAS 1625 - Jelenlegi ára: 6 000 Ft

Ezüst, fotón látható állapotban.
Gyűjteményem felszámolása. Eredeti, nem javított bankjegyek.
Több termék vásárlása esetén spórolhat a postaköltségen, lehetőség van licit-összevárásra. Garancia van arra, hogy mindenki azt a terméket kapja, amit a fotón látott és megvásárolt.
A nyertes licitáló 5 napon belül jelentkezzen e-mailben, maximum 10 napos fizetési határidővel.
A postaköltség a mindenkori postai díjszabás szerint, ajánlott levélként 350 Ft-tól, súlytól függően, vagy postai csomagként. Csomagolási költséget nem számolok fel.
Kérem tekintse meg a többi termékeimet is !!!



Jelenlegi ára: 6 000 Ft

Az aukció vége: 2011-07-01 19:34
. LENGYEL GARAS 1625 - Jelenlegi ára: 6 000 Ft

BARACUDA COLT FEHÉR csere nem érdekel - Jelenlegi ára: 40 000 Ft

ELADÓ A KÉPEKEN LÁTHATÓ BARRACUDA COLT KERÉKPÁR !!!
Váz: Alloy Hydro alakítva Oversized Villa: Suntour XCT ötvözet Felfüggesztés w/75mm utazás Váltó: 21 sebességes Shimano Shimano Easy Fire váltókar 160mm Forgási Hajtómű: Suntour XCC, 28T x 38t 48t x , 170mm Extrák: Kenda gumiabroncsok 2. 1 ", Ahead Kormányszár, könnyűfém pedálok, Alloy Micro Pin Szín: Arctic Fehér k



Jelenlegi ára: 40 000 Ft

Az aukció vége: 2011-06-28 19:08
. BARACUDA COLT FEHÉR csere nem érdekel - Jelenlegi ára: 40 000 Ft

Makita levegős szalagcsiszoló - Jelenlegi ára: 3 000 Ft

Levegős csiszológép, ipari . Szallag nincs hozzá. Működőképes állapotban.



Jelenlegi ára: 3 000 Ft

Az aukció vége: 2011-07-03 18:29
. Makita levegős szalagcsiszoló - Jelenlegi ára: 3 000 Ft